A trobriandi krikettől... - Magyar Elektronikus Könyvtár ...

adták művelésre. 161 Öt birtok, köztük a Magyari Kossa családé, 100-500 hold közé esett. Egy
50-100 hold közötti földbirtokot tartottak nyilván. Az 55 hold alatti kis és törpebirtokok
száma 624. 416 egy holdnál kisebb szántót, vagy szántó nélküli földbirtokot jegyeztek. 162
Ma így emlékszik vissza egy 83 éves férfi: „A falu nem volt gazdagnak mondható. Nagyrészt
cselédekből, summásokból állt a lakosság. Sokan elmentek máshova dolgozni, aztán később
visszajöttek. Nekünk öt és fél holdunk volt. 30-50 hold gazdagnak számított. Körülbelül 30
család volt, akiknek megfelelő mennyiségű szőlőjük, földjük volt és meg egy cselédet is
tartottak. Na és, blüss ruhában jártak ünnepnapon. A blüsst csak a gazdagok engedhették meg
maguknak. A svábok éjjel nappal dolgoztak, túrták a földet, pálinkát főztek, bort csináltak,
aztán amit ’összeharácsoltak’, mert mi csak harácsolni tudtunk a magyarok szerint, nem
spórolni, beosztani, azt megint befektették a földbe. Kocsmába alig jártak, de otthon azért
mindig volt bor. Mindenkinek a sajátja. Aztán többlábon igyekeztek állni. E. fuvaros volt, volt
két hold földje, plusz a papoktól bérelt hozzá földet.”
Az állattartás jelentős, lovat, szarvasmarhát, sertést és juhot egyaránt tartottak. Hetente kétszer
volt piac, évente pedig országos állat- és kirakodóvásár. Tíz vegyesbolt, két méteráru bolt és
öt szatócs, egy bőrkereskedés, vaskereskedés, pék, hentes és mészáros, borbély szolgálta ki a
település és a környék lakosságát. Az iparosok között találhatunk cipészt, szíjgyártót, lakatost,
kovácsot, asztalost, takácsot, ácsot, kötőt, szabót, fonót, kalapost, kosárfonót, bognárt,
székkötőt, fazekast, esztergályost, kékfestőt, és a kétségtelenül a polgárosodás felé mutató
órást és fényképészt. A kisiparosok mellett működött egy téglagyár, egy gőzmalom, egy ecet
és pálinkafőző üzem és az Engel nyomda. Az iparral foglalkozók között többségében németek
voltak. A Petermann családról, akiknek a háború előtt vegyesboltjuk volt a faluban a mai
Áfész helyén, még egy kis utcát is elneveztek; úgy hívták: Percmane kesztyche (Peterman
köz).
Részlet egy 82 éves férfival készített interjúból: „1924-26 körül én még kisgyerek voltam.
Nagypapa disznókereskedő volt és Pestre szállított. Hasítva vitték Pestre, mi meg csak a
pörzsölt disznó fülét rágtuk. A pesti kereskedők szalmával való pörzsölést kívántak, ezért így
csinálták. De ha mi házilag vágtunk, akkor forráztuk, és utána 4-5 fő leborotválta. Aztán volt
földünk haszonbérbe is. 4-kor keltem, etetés, fejés, aztán irány ki a földre. Nagyon jó élet
volt, sok volt a munka, de megéltünk, gyarapodtunk. Aki nem tudott minden évben 1 hold
földet venni, az nem volt jó gazda. A magyarok utánoztak minket, a legtöbben tudtak is
svábul. Akkor nem voltak olyan nagy ellentétek. Igaz, két református iskola volt, két
református pap, egy német, egy magyar. Én német református iskolába jártam, de az apám 5.
és 6. osztályban a magyar református iskolába járt, hogy megtanuljon magyarul. És ilyen
fordítva is volt.”
Az ünnep- és hétköznapokra így emlékszik vissza egy első generációs korú asszony:
„Tavasztól őszig meg nem álltunk. De a november elseje utáni csütörtöktől egészen húsvétig
nem lehetett kimenni a mezőre. Ekkor volt itt az ideje egy kis szórakozásnak. Szüleim az
Iparos körbe jártak bálba. Télen hétköznaponként ment a szomszédolás, az asszonyok, lányok
összejöttek pacskert (tutyi) 163 kötni, spílezni (tollat fosztani), fonni, beszélgetni. Télen az
unokatestvérek is látogatták egymást, keresztszülők hétvégeken mentek látogatóba. A lányok
12 éves kortól mehettek a spinnstubéba. Minden este más háznál fontak, horgoltak.
161 Sulkowski Viktor lengyel herceg az 1. világháború után Magyarországra nősült és Zichyektől
vásárolta meg az 1140 holdas birtokot. A kastélyban ma szociális otthon működik.
162 Az adatok 1935-ből származnak. Forrás: Szilágyi 2000.
163 A pacsker talpa kenderből készült.
221