Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

V ADNARANCSOK I.
portot börtönbe vitték volna, de elôbb megkérdezték, hogy ki nem zsidó.
Szerencsére anyámon nem nagyon látszik, így mikor megkérdezték, ô
egyszerûen kiállt a sorból, hogy nem zsidó.
Szerintem anyám idegbeteg, otthon mindig jeleneteket csinál, ha valami
nem tetszik neki, mindig üvöltött, és ököllel verte a fejemet.
Apai nagyanyám a századfordulón született, nagyapám pedig egy évvel
elôbb, szintén Erdélyben. Az ô házasságuk szerelmi házasság volt, egészen
fiatalon kerültek össze, tizenhét, illetve tizennyolc évesen. Nagyapám
igazi férfiszépség volt, rengeteget ivott, részegeskedett. Apámat
meg a testvéreit verte, állandó nôügyei voltak. Apám alig volt nyolcéves,
amikor nagyanyám meghalt, akkor nagyapám rögtön újból megnôsült, de
már betegeskedett. Kórházba sohasem ment, mert arra nem volt pénzük,
de egyre homályosabb lett a tudata. Kezdetben lehetett érteni, amit mondott,
csak zavaros szövegei is voltak, és késôbb egyre zavarosabbá vált, aztán
egyre kevesebbet beszélt, végül semmit. Nem lehet tudni, miért lett beteg,
hiszen harmincéves koráig semmi baja nem volt. Ezek a nagyszüleim
kommunisták voltak, nagyanyám röpcédulákat osztogatott, nagyapám tizenkilenc
éves korában vezetô posztot töltött be az egyik direktóriumban.
Pontosan nem tudom, hogy hogyan halt meg a nagyapám, mert öngyilkossági
kísérlete is volt, biztosan elborult az elméje. Iszonyú jó lelke volt.
Mikor valaki betegeskedett, járta a várost – ahol akkor éltek –, és segített a
betegeken. Róla igazán el lehet mondani, hogy a jóságánál csak a szépsége
vagy a szépségénél csak a jósága volt nagyobb. A fényképérôl tudom,
hogy fekete hajú volt, és teljesen kék, metszô szeme, olyan vágású, mint az
enyém. A sötétkéknek és a világoskéknek az a keveréke teszi, hogy olyan
ijesztô az arca, és úgy kijön az a kék szeme. Kiskoromban mindig az
ágyam fölött volt ez a kép, és soká nem tudtam elaludni, mert féltem a
nagyapámtól. Most már leszedték a képet, mert bekereteztük, de nagyon
féltem tôle. A finom vonásaitól, az enyhén hajlott, nôies, kis orrától, mindig
úgy tûnt, hogy az emberek fölött átnéz.
Tudom, hogy ez a nagyapám alkoholista volt, és tudom, hogy megbolondult,
és lehet, hogy fura, de annak ellenére, hogy soha életemben nem
volt hozzá semmi közöm, nagyon szerettem. Egyetlenegy levelét olvastam,
amiben azt írja, hogy lassanként elborul a tudata, és már csak szófoszlányok
jutnak eszébe, meg tiktak, de mégis nagyon szeretem. Átérzem,
hogy elcsúszott sorsú ember volt, és hiába szerette nagyanyám, képtelen
volt elfogadni a szeretetét, teljesen életképtelen volt. Én mindig átéreztem
az életképtelen emberek sorsát, és azt, hogy aki életképtelen, az
reálisabb, jobban látja a teljes igazságot, mint aki fickándozik, mint a hal a
vízben, és jól él. Átlátok az ô tragédiáján, és tudom, hogy a bukásában valami
nagy igazság és tisztaság rejlik. Félévenként vagy évenként elutazom
a sírjához, rendbe rakom, és viszek neki virágot. Legalább olyankor, ami-
113