Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

V ADNARANCSOK I.
se törjük el, így a csukló fölötti hely maradt, ahol a legvékonyabb a csont,
gyorsan beforr, és tulajdonképpen semmi. Majdnem a jobb kezét törtem el,
amikor eszünkbe jutott, hogy Adrien balkezes, és ugyanúgy kellett volna
neki továbbra is hímeznie. Az óvodás pavilonok mögött voltak gerendák,
odamentünk, Adrien nagyon félt, de ô sem, én sem akartunk elállni a
szándékunktól. Elkezdtem neki mondani egy mesét, ô elém rakta a kezét,
fölötte álltam egy gerendával. Lehajolt, és befogta a száját. A mese végén,
teljesen váratlanul, ráejtettem a kezére a gerendát. Nagyot ordított, de eltörtek
a csontok. Aztán fûvel összekentem a térdét, mintha elesett volna,
és vittem befele, hogy jaj istenem, elesett Adrien és eltörte a kezét. A nô elkezdett
üvölteni, hogy pont munkafoglalkozás elôtt kell eltörni Adriennek
a kezét, Adrien is ordított, hogy fáj a a keze. Na, ki legyen az, aki elkíséri
a rendelôbe, hogy megcsinálják a kezét? Mondom, én. Azt nem mertem
megmondani, hogy én is megmutatom a kezemet, mert akkor nem engedett
volna el. Megállapították, hogy jó nagy törése van, begipszelték neki,
nem csinálhat hetekig semmit vele. Én is megmutattam a kezemet, s a
röntgenképtôl teljesen le volt döbbenve az orvos, miért nem voltam már
ott elôzôleg. Nekem is eltörték a kezemet, begipszelték. Lényeg az, hogy
este kilencig ott voltunk a rendelôben, és akkor a két begipszelt bevonult
az intézetbe. A nônek fölforrt a feje. Így aztán nem kellett többé hímeznünk.
Azóta ezen a csuklómon hordom a fémperecet, merthogy vékonyabb
is itt a csuklóm, meg reumás is. Szóval a nô dühöngött. Állandóan
azt mondta, hogy Adrienre és Bertára nagyon rászállok, ez volt a kedvenc
kifejezése, és hogy ôk nagyon rondán hímeznek, szóval mindig bennünket
cikizett. Vacsorázni nem tudtunk, de azért is üvöltött, nem lehetett felállni,
amíg meg nem ettük a kaját. Fölmentünk a pavilonba. Hosszú folyosója
volt, a szélén két paddal. Mindenkinek le kellett ülni a padra. Egy szó
nem hangozhatott el, nem lehettél kócos, semmi. Járkált a padok elôtt, hátratett
kézzel, mint egy börtönôr. Minden nevelô neki köpött, hogy mit csináltunk
a héten. Ô volt a mumus. Kezdte, hogy: hallottam, hogy az Ôsze
Mari betörte a vécé ablakát. Aztán: hallottam, hogy egyest kaptál, Szekrényes.
Ilyenkor állati nagy csend volt. Az volt a ciki, hogy én mindig elsírtam
magam, ha másokkal kiabált. Szekrényes Zsuzsát verte a legtöbbször,
aki hatodikos volt. Buta volt, meg is bukott matematikából. Ôt verte legtöbbet.
Borzasztó volt már akkor, amikor leültünk. „Hát kivel kezdjem?
Szekrényes! Hogy sikerült a dolgozatod?” – aztán elkezdte verni. De
olyan artikulálatlan hangon ordított, hogy nem lehetett elviselni. Én meg
szépen elsírtam magam. Erre a hajamnál fogva kidobott. És mondta, hogy
ilyen nagy ló – már akkor is magas voltam –, és elsírja magát. Mindamellett,
hogy az embert összeverte, ha nem engedted elôre az ajtóban, akkor
úgy seggbe rúgott, hogy néhány métert repültél. Megkövetelte, hogy az
uzsonnáját elébe vigyük. Nem is lehetett volna ellene panaszkodni, mert
az igazgatóhelyettes volt a férje. Meg kinek panaszkodjon a nevelôjérôl az
27