Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

G ÉCZI JÁNOS
koztunk, és úristen, te idekerültél. Kétnapos sírás lett a vége, és azt hiszem,
nem tudok vele összeveszni soha.
Az elsô idôkben csak vasárnaponként gyógyszereztem Ilonával. A második
félévben, amikor többet tudtunk szerezni, akkor mindennap.
Az iskolában rengetegszer voltam öngyilkos. Gyakran az Ilonával
együtt. Még össze is vesztünk, hogy neked több jutott. Az egészségügyi
szakiskolában, amikor a vért vizsgáltuk, akkor loptam egy üveg mérget,
abból is megittunk vagy két deci oldatot, de nem lett semmi bajunk. Érdekes,
hogy az ember halálfélelmében mennyire gonosz. Háromszor ittunk,
amennyit hányás nélkül lehet, mert nagyon keserû volt. Elkezdtünk olvasni,
de állatira gyorsan vert a szívünk, meg izzadtunk, nem kaptunk levegôt.
Én az Ilonán néztem, hogy nézhetek ki. Pihegett. Elkezdtünk veszekedni.
Mondja, hogy én nem ittam belôle annyit. Mondom, hogy te nem ittál
belôle annyit, mert a vécében ittunk, én elôbb, ô meg lépteket hallott, és
beugrott, hát honnan tudjam, mennyit ivott. Hullavéresre összeverekedtünk.
Állati gyûlölettel néztünk egymásra, és Ilona azt kiabálta, hogy bárcsak
meghalnál. Két óra múlva olyan gyorsan vettük a levegôt, hogy elálmosodtunk.
Elaludtunk. Este felébredtünk, és megállapítottuk, hogy
mind a ketten élünk.
A szanatóriumban is voltam az idegosztályon, oda öngyilkossági kísérlet
miatt kerültem be. Ez nem igazi kísérlet volt, hanem parkános voltam,
és azt hitték, hogy öngyilkos akartam lenni. Nem mondtam meg nekik,
mert egy öngyilkosság mégiscsak jobb, mint a narkománia. A Parkán az
erôs nyugtató, amibôl, ha az ember többet vesz be, akkor nagyon finom víziói
vannak, hallucinál, pláne, ha iszik rá. Én nem iszok rá, mert hányok
tôle. Ekkor tizennégy éves voltam. Amikor kimosták a gyomromat, megtalálták
a tizenkilenc Parkánt, arra nem gondoltak, hogy ez mániás célból
lehetett. Utána három hétig nem csináltam semmit, aztán visszamentem
az intézetbe, és tovább narkóztam. Nyáron átkerültem az ifjúsági nevelôotthonba,
mert az egészségügyi szakiskola azt mondta, hogy egy intézetbe
gyûjti össze a tanulóit. Ez a legszarabb intézet, ahol voltam, kemény fegyelem,
meg rácsok, meg undorító nevelôk. Ettôl kezdve még jobban narkóztam,
sokat szöktem, meg ittam. Az intézeti orvos többször megtalált a
vécében tök narkósan. Akkor már annyira ki voltam készülve, hogy nem
tudtam, mikor születtem, nem bírtam egyenesen járni, mindig pislogtam.
Elküldtek a kórházba, az ideggyógyászatra, ahol nagyon nyájasan fogadtak,
mert az apám valamikor ott volt orvos. Adtak egy üveg szirupos
gyógyszert, hogy mindennap egy kanállal. Megittam egyszerre, állati erôs
nyugtató volt, szinte másfél napig vizionáltam egyfolytában. Beutaltak a
gyermekszanatóriumba, ahová gyerekkoromban jártam egy pszichiáterhez,
aki még mindig ott dolgozott. Mikor megtudta, hogy narkózom,
azonnal felvett. Vittem magammal százötven Parkánt, csomó Gracidint,
elkészítettem a kis útibatyut, és bevonultam a szanatóriumba. Kiderült,
38