Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

V ADNARANCSOK II.
mint nekem. Undorodtam tôle, hogy elnyel. Akkor jött Ricsi. Beléptem az
elôadóba, ott ült egy padban. Amikor megláttam, belém nyilallt, ôt akarom.
Érdekes volt az arca, egész habitusa lekötött. Meztelenül is szép volt,
bár a nemi szerve nem – szóval nem olyan, amiért érdemes lenne kockáztatni.
Egyszer együtt fürödtünk egy tóban, láttam, fölállt a pöcse. Mondtam
neki, onanizáljunk, ô erre elfordult, én is elfordultam. Aztán nem bírta
megcsinálni. Egy ágyban aludtam vele, de csak hülyéskedtünk, megfogtam,
de elintézte azzal, hogy „ne marháskodj”. Aztán Ricsi iránti vágyaim
alábbhagytak. Szerelmes lettem egy lányba. Szüntelenül szeretkeztünk,
végül ettôl kaptam hányingert. Jött a vizsgaidôszak, Ricsivel lementünk
egy telekre tanulni, és nem lehetett neki elmagyarázni: lépjen le, jön
a nôm. Levizsgáztunk. Nyáron el voltam foglalva, ôszre a lány kirúgott.
Sokáig nem volt senkim.
Házasságkötésem elôtt és utána egy fél évig elég sok ügyem volt. Azon
a nyáron külföldön voltunk. Egy fôváros fôterén, holott mellettem állt a
menyasszonyom, egy pali a farzsebembe csúsztatta a névjegykártyáját.
Aztán még ott köröztek az autójukkal – ô meg a barátja. Ahányszor elhúztak
elôttünk, mindig lefékeztek. Odavoltak értem. Elmentem hozzájuk.
Együtt éltek. Jó volt velük.
Mindig akkor rohantam a fiúkhoz, amikor érzelmileg hullámvölgybe
kerültem.
Azt reméltem, a házasságomtól megkapom azt az érzelmi többletet,
amire gyerekkoromtól vágytam. Más motiváló erô nem volt. A szexualitás
sem. A szexuális élet egy darabig jó volt, talán egy évig, aztán rossz lett. Ismét
jöttek a fiúk. Utólag, tíz év távlatából elég nehéz ezt rekonstruálni. A
feleségem humorizálni szokott: „barátnôdnek bizony nem mennék el”.
Annyit tudok: amennyire vonzott, annyira taszított is a házasság. Erôs bilincset
rakott rám a feleségem, azt akarta, azt csináljam, ami neki tetszik.
Bár ô is ezt mondja – fordítva. Volt olyan, hogy az egyetemre utánam hozta
a gyógyszert, amit reggel elfelejtettem bevenni. Lehet, ez más gondolkodású
emberben ellágyulást okoz, én dührohamot kaptam. Azt éreztem,
hülyének tart. Amikor terhes lett, elkezdett magával foglalkozni, késôbb a
gyerekkel. Szerinte én hanyagoltam el, veszekedtem, mindent neki kellett
csinálni. Az is kiderült, lehetetlen ember vagyok, aki alkalmatlan a családi
életre. Évek óta ezt mondja. Egyre többször mentem el hajnalban, és jöttem
haza éjszaka. Ha választhattam, inkább az emberek között voltam.
Mondta azt is, megöltem benne a szerelmet, s ezt nem lehet visszacsinálni.
De akkor miért élünk együtt? Kisfiúnak néz, elnézô, megbocsátó. S
nem beszélünk meg semmit. A múltkor erôsen elképzeltem, hogy özvegy
vagyok. Jólesett, és akkor megijedtem magamtól. Válni sem akarok, szuperférjnek
tartanak, elképzelem a megdöbbenést, amit a válásunk okozna.
Azért nôsültem meg, mert nekem család és otthon kellett. Ezért választottam
ôt. Igaz, úgy választottam, hogy lelöktek az autóbuszról, és szinte
243