Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

G ÉCZI JÁNOS
ittak, úgyhogy szinte még padsorra is külön ültünk. Nagyon nagy volt a
különbség köztünk. Igaz, én korábban is dohányoztam, mert otthon azt
mondta az anyám, hogy ott van a cigi, vegyél, ha akarsz, tulajdonképpen
kilencéves koromban próbáltam ki, elôször rosszul lettem tôle, de aztán
megszoktam. Az intézetben annyira tiltották a dohányzást, hogy az egy
külön balhénak számított. A gesztenyefák alatt dohányoztunk. Olyan balhé
volt, hogy azt nem lehetett kihagyni. Ott szoktam rá véglegesen. Otthon
csak azt az általános piamennyiséget ittuk meg anyuval, ünnepekkor.
Az Intézetben rendszeresen loptunk. Egy hónapra negyven forint zsebpénzünk
volt, és ez arra ment el, hogy körzôt vettünk, vonalzót vettünk,
iskolafelszerelést. Merthogy minden évben kaptunk egy tollat, két vonalzót,
három ceruzát meg egy radírt. Egy évre. Persze hogy elveszett, meg
elhagytuk, és nem kérhettünk újat. Letolások meg büntetések jártak érte.
De ezért nem vertek. Egy tizenhárom éves gyerek nem tud úgy vigyázni a
tollára, hogy egész évben megmaradjon neki. Emiatt nem volt soha pénzünk.
Aztán meg bevezették azt a szokást, hogy a negyven forint zsebpénzt
nem kaptuk meg, hanem vettünk belôle dekorációt a szobánkba.
Egész évi zsebpénzünkbôl vettek népi hímzéses párnákat. Mindennek
tetejében a nevelôk választották ki ôket. Azt mondták, hogy így csak nekünk
lesz szebb. Ki a fenének kell párna? Rá se néztünk egész nap.
A gyerekeknek azért kellett hímezni, mert valaki kitalálta, hogy csináljunk
egy kiállítást ezekbôl a munkákból. A fiúk faragtak, az óvodásoknak
rajzolni kellett, akik meg szakmunkásképzôsök voltak, azoknak a szakmájukból
kellett hozni valamit. Cipôt, táskát, ruhát.
Mi voltunk a cé kettes pavilon, a nagylányok. Akkor hát mit csináljon a
cé kettes emelet? Azt az állati vastag, embertelen vásznat hímezzük ki máról
holnapra. Kalocsai hímzéssel. Kátrány vezetésével. Kátrány csütörtök
estétôl péntek estig volt ügyeletes. Csütörtöki napokon nem tudott az
egész csoport vacsorázni, mert ô bent volt. Adriennel, aki szintén nagyon
csúnyán hímzett a kézimunka-szakkörön, azon gondolkoztunk, hogyan
szabaduljunk meg a hímzéstôl. Elôször az iskolába akartunk elmenni takarítani
péntekenként, amikor Kátrány egész nap bent volt, hogy ne kelljen
a felügyelete alatt hímezni. De ô felhívta az iskolát, hogy nem enged
bennünket takarítani. Nahát akkor ez meghiúsult. Nem akartunk továbbra
sem hímezni, mert tudtuk, hogy nem tudjuk olyan szépen megcsinálni,
mint ahogyan kéri. Idôre is kell csinálni, meg szépségre is. Remegett a kezünk,
ô meg ott állt a hátunk mögött, amíg hímeztünk. Féltünk. Nekem
egyébként is akadályozott volt a hímzés a kezem miatt, mutattam a csuklómat,
hogy milyen ronda. „Nem, nem, az ujjaidat azért tudod mozgatni”
– mondta. Ebbôl a dologból találta ki Adrien, hogy neki is ki kéne ficamítani
a csuklóját. Mondtam neki, hogy sokkal fájdalmasabb, ha rángatom,
mintha eltörném. Megbeszéltük, hogy olyan helyen fogjuk eltörni a karját,
ahol nem is lesz olyan ciki. Könyököt nem törünk el, csuklót se, a felkart
26