Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

V ADNARANCSOK I.
mondani, hogy igen vagy nem. Nincs meg az a képességem, hogy ítéljek.
Nagyon ideges tudok lenni, ha az emberek ítélkeznek. Szerintem senki nem
tud semmit, senki nem biztos semmiben. Minden megérthetô, és semmi se
érthetô meg. Ezért támaszt fel magának Isteneket meg Anyagokat, amiben
bízni lehet. Én például hiszek Istenben, nem azért, mert ô a világ biztos pontja,
ennek a bonyolultságnak az irányítója, hanem azért, mert emberformájú.
Valahol látok egy nagy bölcsességet, és ezt ráruházom egy Isten-képre. De
sosem kértem tôle semmit, hogy teljesítsen, vagy megmentsen, vagy kihúzzon…
sose képzeltem olyan Isten-képet, amely törvénykezik, ítéletet hoz.
Hanem olyan Istent képzelek, aki szenved, sír, tehetetlen.
Nem jó mindenrôl beszélni, mindent észrevenni. Nagyon szeretek
aludni. A nap nagy részét átaludnám. Akkor az ember álmodik, távol van
a valóságtól, és kivonja magát az egészbôl. Csak mindig érzem a magányt,
azt, hogy egyedül vagyok. Akkor is egyedül vagyok, ha más van velem.
Soha nem éreztem életem egyetlenegy percében sem, hogy ne lennék
egyedül. A legszebb perceimben is tudtam, hogy egyedül vagyok, ha nagyon
boldog voltam, utána az jutott eszembe, hogy mikor lesz rossz. Hogy
mikor vesztem el ezt a boldogságot. Nem volt egy percem se, ami maradéktalanul
jó lett volna.
Sok bennem a szánalom is. Egyszerûen nem tudok otthagyni valakit,
ha szüksége van rám. Jártam egy fiúval, három nap után tudtam meg,
hogy két gyereke van, és ott akartam hagyni. De láttam az arcán a szomorúságot,
annyira megsajnáltam, tehetetlenné váltam abban a percben. Ismét
jóba lettem vele, és három hónapig maradtunk együtt.
Átéreztem, hogy tartozom valamivel az embereknek, és ha nem szeretem
ôket, akkor is szenvednem kell értük. Tudom, hogy a Zsolttal való
kapcsolatomnak is rég vége van már, csak nincs befejezve. Évek óta vége
van, halálra van ítélve, semmi értelme nincs, semmi újat nem tudunk egymásnak
adni, bár talán nem az a fontos, hogy az emberek újat tudjanak
egymásnak nyújtani, de teljesen fölösleges a létünk egymás mellett. Nehéz
befejezni a dolgot, mert ha odamegyek Zsolthoz, és azt mondom, hogy
nem szeretlek, ennek a szónak már semmi súlya nincsen, mi már rég eljátszottuk,
hogy szeret, nem szeret. Ezt az egészet nem tudom befejezni, hiszen
annyira közel került hozzám, hogy senkivel sem vagyok olyan bizalmas
kapcsolatban, mint vele. Szükségem van rá?
Az lenne a jó, ha tudnék egyedül élni, akkor már nem lenne szükségem
rá sem. Az a frigidség, ami szexuálisan bennem van, benne van a lelkemben
is. Ez ugyanaz, csak más dimenzióban. Ez már évek óta elszigetelte
a létemet az emberektôl. Teljesen magamban élek, képtelen vagyok
más emberhez eljutni.
Nem várok megoldást senkitôl és semmitôl. Még nagyon keveset láttam,
és nagyon keveset éreztem. Még nem vagyok délben, sem este. Azt
érzem, hogy az életben még csak a hajnalig jutottam el.
149