Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

V ADNARANCSOK I.
nagyon ügyetlenek voltunk. Nagyon jó zenét csináltak. Nem is a zenéjük
a lényeg, hanem amit csináltak. A kontaktus személyes volt. Ha lehetett,
akkor a földön játszottak. Nem volt köztünk kordon. És neveltek bennünket.
A koncert elején például bemondták, hogy akinél ragasztó van, az idehozza,
vagy nem kezdünk el játszani. És akkor odavittük. Sokszor gyógyszeresen
voltam ott. Ôk gyûlölték a gyógyszereseket. Egyszer elôttük estem
össze. Koncert után úgy lebasztak, hogy alig álltam a lábamon. Azt
nagyon bírtam, amikor a rendôröket kicikizték. Mikor a lôrinci Parkba
mentünk befelé, le kellett vetni a nyakunkból a kendôt. Cigarettázni sem
lehetett. Elkezdték a koncertet, és mondták, hogy vegyétek fel a kendôt, gyerekek,
miért ne. Mondtuk, hogy szeretnénk rágyújtani, és mondták, hogy
gyújtsunk rá. Nagyon jó dolgokat mûveltek. Aztán állatira felemelték a
Beatrice árát. Dupla áron kapták az áramot, mert valaki szétverte a kerítést.
Sokan jártunk ki az intézetbôl, ott voltak még a csövesek, aztán nagyon
sokan külföldrôl. Mindig volt ott egy csomó szédült értelmiségi is.
Egyszer-kétszer voltak ott öregek is a szociális otthonokból. Nagyon jól
érezték ott magukat. Ültek a székeken, és a vezetôjük név szerint köszöntötte
ôket.
Koncerteken nagyon sok embert ismertem meg. Akit az ember koncerten
ismer meg, azzal nem lesz tartós kapcsolata. Az ilyen ismerôsök azért
nem tartják a kapcsolatot, mert általában a koncert végére az emberek
olyan ramatyul néznek ki a gyógyszertôl, hogy nem ismerik meg egymást.
Az intézetben pavilononként voltunk elkülönítve, koedukált intézet volt,
egy pavilon volt a lányoké, egy a fiúké, és így tovább. Elôször hetedikben
szipuztam ott. A nyolcadik idején arra lettem figyelmes, hogy mindig járnak
hozzánk fiúk, és a szomszéd szobából földöntúli hangokat hallok. Nem
olyant, ami szeretkezésnél van, hanem énekeltek, meg minden. Sokáig azt
hittem, hogy piálnak. Akkor átmentem, és kérdeztem, hogy mit csinálnak.
Sokszor láttam már piást, láttam, hogy nem azok. Aztán valahogy rájöttem,
mi lehet az. Addig erôszakoskodtam, míg engem is bevontak.
A szipuzás úgy ment, hogy egy nagy doboz ragasztót belenyomtunk
egy zacskóba. Aztán felfújtuk a zacskót, és a benne levô levegôt szívtuk.
De ezt nem sokáig bírja az ember, muszáj rendes levegôt is szívni, mert az
ösztön cselekszik az ember helyett. Az a legjobb, ha az ember ráhúzza a
zacskót a fejére, de hogy véletlenül meg ne fulladjon, valaki legyen ott
mellette, és ha látja, hogy kékül az ember, szedje le. Az, hogy a hajunk ragasztós
lesz, azt gondolom, nem baj. Az a legjobb, ha a fej lejjebb van, mint
a láb, a lábat fel kell támasztani valami alacsony ágyra.
A narkózás viszonylag nem ártott meg, mások sokkal gyorsabban
tönkremennek. Múltkor voltam orvosnál, hogy vizsgálja meg a szememet.
Kérdezi, hogy mit szedek. Mondtam, hogy miket szedtem. Szerinte
a pupillámból látszik, hogy narkós voltam. Össze-vissza mûködik.
Az orvos szerint másfél év múlva rendbe fog jönni.
47