Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

G ÉCZI JÁNOS
beleestem az ágyába, egy olyan nô mellé, aki ugyan nem volt az a típus,
aki fizikai vágyamat fölkeltette, de szendvicseket csinált, meg pulóvert kötött,
elvette a pénzemet és beosztotta, takarékoskodott helyettem és külföldre
jött velem.
Olyan voltam, amilyennek látni szeretett. Adtam magamat, otthon voltam
ebben. Az életem fogékony-változékony periódusában nem alakult ki
konkrét, megfogható viszonyulási rendszerem. Nem voltak modelljeim.
Kamaszkoromban sem voltak példaképeim, mindig olyan voltam, ami éppen
jött belôlem. Aztán, amikor bekerültem a házasságba, annyi viselkedési
séma, hatás ért, hogy a mai napig nem tudok közöttük eligazodni.
Megfeleltem az elvárásoknak – ha nem teszem, kilóg a lóláb, bunkó vagyok.
Vártak tôlem egy szerepet, s eljátszottam. Addig is labilis, képlékeny
voltam, és csak a homoszexuális kapcsolatokba vihettem a magam formáját.
Mindenki elvárt valamit, csak akkor örült, ha ezt megkapta. Azért
soha nem dicsértek még, hogy olyan vagyok, amilyen vagyok.
Azért szeressenek, ami valójában vagyok, és ne azért, mert eljátszom
egy mûsort. Amikor a valódi énemet adtam, senkinek nem kellett. A házasságban
a feleségem a saját képére formált, s késôbb ezt a szememre
hányta. Játszottam azt a szerepet, amit elvárt. Dühöngtem, de mindig
megtettem, eljátszottam neki.
Nem fogadtak el; csak a nagyon fiatalkori kapcsolataimban tudták,
hogy milyen vagyok. Olyan helyeken, ahol valóban oldottnak érzem magam,
és olyan emberek között, akikre irányítom a szememet, ott nem játszom.
De ahol kell, például a feleségem barátainál, ott nem tudok kinyílni,
valószínûleg ôk is egy hülye csodabogárnak tartanak. Ott játszom a félénk
visszahúzódót, aki elmélyülten cigarettázik. Akkor viselkedem.
Múltkorában egy protokoll-látogatásra mentünk, elterveztem, hogy most
eljátszom az úriembert, akit tavaly valamiért megsértettek – bejött.
Sugárzik rólam, hogy akarom a kapcsolatokat, de nem tudom, hogyan
kell csinálni. A fôbb lépéseket eddig soha nem én tettem meg. Lehet, hogy
megdöglök valakiért, de nem szólnék neki. Inkább hagyom elfutni, és nem
lesz az ügybôl semmi, csak a képzelôdés, de én nem kezdeményezek. Szeretném
megcsókolni, megsimogatni, szeretnék odabújni hozzá – de ha a
másik nem teszi meg, én sem. Holott szeretem, ha engem szeretnek,
megsimogatnak, a szexuális életben is fontos, hogy simogassanak – csak
ne úgy kapkodjanak, ahogy otthon.
Ha hazamegyek, már nem nyújtom a kezem. Egy idôben nyújtottam,
de nem fogadták el.
Senkinek sem jó, ha állandóan a negatív tulajdonságait hányják a szemére.
Mindig csak a rosszat, a jót sosem.
Bennem semmi jó nincs?
De hát a nyámnyogást sem szeretem! Nem kell engem bepelenkázni,
világéletemben önálló voltam, most se nézzenek gyereknek.
244