Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

G ÉCZI JÁNOS
ezt a fiúcskát. A munkahelyemen nem volt semmi bajom a homoszexualitásommal,
mert elég jó hírû bika hírében álltam. Több nôt lefektettem,
több nô lefektetett, férfias jelenség voltam, nincsenek külsôdleges homoszexuális
jegyek rajtam. Sôt, az ilyeneket tudatosan kerültem. Mikor észrevettem,
hogy hátracsapom a hajamat, akkor levágattam, nehogy ilyet
csinálhassak.
Egy munkahelyen az ilyet azonnal észreveszik, és azonnal elmondják,
hogy nézd a hülye buzit.
Elég magas önkontrollal dolgozom. Becsülettel csinálom a munkámat.
Ha valakivel nem tudok folyamatosan együtt élni, akkor az én vagyok,
a saját személyiségem. Nem szeretek egyedül lenni. Amikor erre
kényszerülök, az a legszörnyûbb. Mindig olyan fokon tudom a melóba
belevetni magamat, hogy függetlenné tudok válni magánéleti pozícióimtól.
Baromira szeretek dolgozni, és tudom, hogy szeretik, amit megcsinálok.
A nagy kérdés az, hogy miként tudom elfogadtatni magamat ebben az
országban. A lényeg az, hogy a tisztességes munkával elfogadtatni éppen
el tudom magam, de a másságomat nem. Illetve csak hellyel-közzel.
Nehéz a helyzetem. Mindenki jól tudja, hogy a fônököm nagyon szeret.
Csomó dologban az van, amit én akarok. Tudják, hogy eléggé mûvelt vagyok,
s hogy száz százalékig belepofázhatok a holnapi, holnaputáni felállásba.
És semmi érdekkapcsolat nem térít el attól, ha valamibe bele akarok
szólni. Bár azt is tudhatják rólam, hogy más sem szokott befolyásolni.
De nem nagyon dühöng bennem a boldogság. Nem életcélom a hatvan
év. Élek, amíg élek. Amíg tudok. Mámorosan szeretem a szakmámat, hiszen
ez tart életben. Amíg meg tudok neki felelni. És ha tetszik, ettôl eliminálódnak
a bajaim. Én szeretem a fiúkat, ez senki elôtt nem titok. A lányokat
is szeretem, képes vagyok beléjük szerelmes is lenni.
Van egy lakásom. Ott élek. Három szoba, összkomfort. Sokan járnak
föl, a szakmából is, meg indifferens emberek. Szeretek ott élni, mégis kirakatnak
érzem. Úgy kellett berendeznem, hogy az ne egy homoszexuális
lakása legyen. Hogy ne jöjjön senki rá, aki kívülálló, hogy ki is lakik itt.
Mindenre ügyelni! Innen származik a rendmániám is. Az egész lakásból –
tudatosan csináltam – nem lehet ráismerni lakója személyiségére. Talán
csak a fürdôszobából. A mintás csempébôl, a sok piros tárgyból és az
aranykeretes tükörbôl. De a tükröt heccként is fel lehet fogni. Ügyeltem,
hogy ne rózsaszín legyen a fal, hanem fehér. Ne túldíszítettek, hanem
rusztikusan egyszerûek legyenek a tárgyak.
Ügyelni kell a gesztusaimra, a vágyaimra, a cselekedeteimre. De azért
napokig boldog és harmonikus is tudok lenni. Kellemesen, jól tudom
érezni magamat. Túl vagyok az elsô klimaxon – férfikorban ez a harminc
év –, nagyjából ismerem a lehetôségeimet, és azt is, mit nem értem, érhe-
300