Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

V ADNARANCSOK I.
Feküdtem a konyhában, anyámék a szobában. Ott volt elkészítve, amit
visszaküldünk majd postán. Korán ébredtem, jöttem-mentem. Ideges voltam.
Felöltöztem, fogtam egy tollat, ráírtam a dobozra, hogy Anya, ne keress,
elmentem Etelkához. Volt nálam valami pénz is.
Elôször a nagynénémék falujába mentem. Ôk azt mondták, hogy döntsek.
Ôk nem tudnak helyettem gondolkodni. De annyi más nô van a világban! A
nagybátyám felesége beszélt ilyeneket.
Úgy volt, hogy felmegyek hozzájuk, nagy gondban voltam, hogy
együtt menjek-e a nagybátyámmal, vagy késôbb, egyedül. Nappal nem
akarok találkozni a feleségemmel, addig inkább elmegyek a kocsmába.
Nagyon féltem az apjától.
Idejött egy távirat, anyám küldte, ennyi állt rajta: azonnal jöjjél haza. Így
megerôsítettek az elhatározásomban, hogy hazamegyek. De másnap se találtam
fel magam. Így este megint kimentem az állomásra, este volt már,
nem tudom, hány óra, de mindenkitôl kérdeztem, hogy hány óra. Kérdezték,
hogy mi van velem. Aztán elmondtam a haveroknak, hogy tulajdonképpen
megnôsültem.
Jött a vonat. Egyenest Etelkáékhoz mentem. Nem tudtam, hogy hátulról
menjek-e a konyhába vagy elölrôl. Este mindig a konyhában tartózkodnak.
Leszálltam a vonatról, láttam, hogy senki ismerôs nincs, ez nem
baj. Fölmentem a kapujukig. Ott álldogáltam kicsit. Örültem, mert láthattam
Etelkát, jött föl, hagymát hozott. Egy nagy tál hagymát. Nincs semmi
baja, láttam, és éreztem, hogy nagyon szeretem.
Meglátott. Nyitotta a kaput, borult a nyakamba. Gondoltam, mégis szeretem.
Kérdezte, azért jöttem-e, hogy immár együtt maradjunk. Igen. Kérdeztem,
hogy anyádék mit szólnak az egészhez?
Nagyon haragudtak rám az anyjáék. Haragudtak, és azt mondták,
hogy ide ne jöjjek a szobájukba. Etelka mondta, majd elintézi. Kértem, ne fáradjon,
közelben laknak a nagynénémék, átmegyek oda. Kijött, bement, kijött, ez
így ment. Már tudtam, hogy örülnek nekem, de kerítik a portájukat.
Mondták végül, menjek a konyhába, aludjak ott.
Elgyújtottuk a tüzet, de nem is igen érdekelt bennünket, csak egymást
néztük, álltunk, bámultunk, beszélgettünk mosolyogva. Lefeküdtünk, és
jó volt. Most voltunk igazán egyedül. Nincs az, hogy a másik szobában
hallják, mit csinálunk, nem kellett senkire tekintettel lenni.
Reggel találkoztam az apóssal meg az anyóssal. Éppen vizet hoztam,
hogy megmosakodjunk. Láttam, hogy az anyós lát engem. Vissza akartam
menni, hogy köszönjek, de nem tettem. Egyszer csak jön, mondja nekem,
hogy mi van, mákvirág. Szépmadár. Uha! Kicsit cikis volt a helyzet. Köszöntem
neki, nem fogadta el. Aztán egy betanult szöveget mondtam, amit reggel találtam
ki. Ne haragudjon, hülye voltam satöbbi, így sikerült, nézze el, és próbáljunk
közös nevezôre jönni. De már ismét éreztem, hogy fáradt és beteg vagyok.
185