Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

V ADNARANCSOK I.
Szerelmes vagyok Istenbe
Magányos és társtalan gyerek voltam. Voltak barátaim. Az óvodára
leginkább úgy emlékszem, mint egy nyomasztó valamire, ahol társaságban
kellett lenni. Anyám szerint ez az érzésem nem igaz, mert reggelenként
feltartott fejjel indultam a saroktól az óvodába, vissza se
néztem. Most úgy emlékszem, hogy egyaránt nyomasztó volt az
óvodában vagy otthon lenni. Soha nem érdekeltek a gyerekek játékai.
Eleinte azért nem, mert nem vontak be, késôbb meg azért, mert amibe
az embert nem vonják bele, az már többé nem fogja érdekelni. Eleinte
izgalmas, aztán dacból unalmas.
Nem szerettem a meséket, viszont szerettem mesélni. Nem nagyon olvastam
meséket, de a szüleim mondtak tanmeséket. Gyerekkorom legerôsebb
élménye, hogy nem szívesen voltam gyerek. Tini sem szívesen
voltam. Felnôtt sem vagyok szívesen.
El voltam kényeztetve. Otthon nem mondták, hogy csináljak rendet,
rendet raktak utánam. Ha elvittek a nevelônagymamához, és azt mondta,
hogy rámoljak el, jeleneteket csináltam, odavágtam magamat a földhöz.
Hányni kezdtem. El is vittek egy gyerekorvoshoz. Az orvosnál elaludtam
a díványon, mert egy hete nem aludtam. Nem tudott megvizsgálni. Az orvos
mondta, hogy többet foglalkozzanak velem, mert a szüleim késôn jöttek
haza és ezért nem aludtam.
Én nem féltem. A gyerekek félnek a sötéttôl, én nyolcéves koromban
egyedül aludtam. A szomszédék lánya félt a sötétben, ha egyedül volt. Kipróbáltam,
és olyan jó, megnyugtató volt a sötét. Az utcán sem félek egyedül,
a kutyáktól sem félek, imádom a kutyákat.
Nem voltak csodák a gyerekkoromban. Tudtam, hogy az ajándékot a
szüleim veszik, nem volt karácsonykor Jézuska, meg ilyesmi.
Kiküldtek egyszer a lépcsôházba, hogy várjuk meg, míg elrendezik a
karácsonyi ajándékokat. Apu felszerelte az elektromos égôket a fára, bementünk
a szobába, megnyomta a gombot, megrázta az áram, és majdnem
bepisiltünk a röhögéstôl.
Más gyerek sokkal több dologra emlékszik a gyerekkoráról. Én nem.
Nem voltak rosszak hozzám.
Megmagyarázhatatlan, hogy miért van bennem ez a vibrálás, és miért
vagyok olyan sokszor szerelmes. Egy idôben mindig Istenre gondoltam,
hogy Istenbe vagyok szerelmes, azért késôbb rájöttem, hogy mindenbe, és
borzasztó boldog voltam. A kapcsolatunk elején, mikor Zsoltba voltam
szerelmes, nem éreztem, hogy ôt szeretem. Az volt a jó, hogy közel volt, de
ha más lett volna közel, akkor másba lettem volna szerelmes. Tárgytalan
volt az egész. Nagyon nehéz nekem szeretni. Zsoltot sokszor megbántottam,
rosszat tettem neki, és sok rossz dolgot tanítottam meg, önzô voltam.
147