Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

V ADNARANCSOK I.
Hallottam, András magánszínházat akar csinálni, elmentünk hozzá,
hogy megnézzük a terveket, de nem nyitott ajtót, kikiabált, hogy egy pillanat.
Felfeszítettem a levélrést, és láttam, hogy ott áll, és vágja föl az ereit.
Gyorsan mentôket hívtunk. Késôbb, mikor találkoztam vele, azt mondta,
nem kellett volna a mentôket hívni, hagynunk kellett volna meghalni.
Sokszor felmentem hozzá, hogy megsétáltassam a kutyáját. Egyszer mentem
a kutyáért, biztosra mondta, hogy otthon lesz. Nem nyitott ajtót. Állati
érzésem volt. Képzômûvész volt, festett, rajzolt, sokat volt otthon. Benéztem
az ablakon, láttam, a földön fekszik. Felhívtam a házmestert,
kinyitottuk az ajtót, a kutya nem volt sehol. András pedig ezüstporral befújva
feküdt, mellette egy utasítás a részemre, hol találom meg a végrendeletét.
A szemét mentôsök csomagolópapírba tekerték, pedig akkor
még nem is volt egészen halott, azért, mert tiszta ezüst volt, mindenét
beezüstözte. Hagyott egy csomó zavaros levelet, hogy ô csillagnak született,
és most visszamegy az égbe. Száz Eunoctint, száz Seduxent és száz
Codeint szedett be. András körül egész életében rengeteg keserûség volt,
és mikor elhagyta a csaja, az végképp kibillentette az egyensúlyából.
Nekünk kellett felmenni és András mamájának megmondani, hogy mi
történt. Mondom, hogy csókolom, itt vagyok. Hát szervusz, ülj le. Leültem.
De hát én nem azért jöttem, hogy itt mulassak. Miért, csak nem Andrással
történt valami baj? De igen, mondtam, igen, hát meghalt. Meghalt?
Dehogy, nem létezik. Nem hitte el nekem, felhívták a kórházat, és azoknak
elhitte. András tizennyolc éves volt, vagy tizenkilenc. A temetésén azt az
Omega-számot kellett játszani, hogy „…én elmegyek, szólt a kisgyerek…”
Megírta, hogy a temetésére mindenki ezüst arccal jöjjön el. De csak néhányan
jöttek így, mert állati ciki volt a szüleivel szemben. Azóta járunk a sírjához.
Sokat álmodok róla.
Még régen, az iskolában, odaszögeltem András könyveit és köpenyét a
padra. Amikor felelni hívták, nem tudott felállni, dühös lett, kiszakította a
szögeket, és ordított. Igazgatói intôt kaptam. Andrással és két lánnyal tantestületit
is kaptunk, mert tornaóra elôtt egy kocsmában megittunk egy liter
Hubertust. Különben mindig rosszul tornáztam, de akkor mindent át
tudtam ugrani. Mikor leültem, és a tanárnô mellém ült, megérezte, hogy
ittam. Kérdezte, hogy hol. Mondtam, hogy Andráséknál aludtunk, és reggelire
tányérból ittuk a likôrt. Hivatott az osztályfônök, akkor is merev részegek
voltunk, és akármit mondott, röhögtünk. Csipkedtük egymást.
Tantestületit kaptam, valami olyan szöveget írtak be, hogy a szabályzat
megsértése miatt, zárójelben, súlyos italozásért.
Defloráltam a családot…
Mentem a Moszkva téren, Pista jött velem szembe. Húsz méterre volt
tôlem, amikor elkezdtünk egymás felé rohanni. Olyan jó volt, annyira sze-
123