Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

G ÉCZI JÁNOS
sikoltozva elrohantak. Ahogy felébredtem, indultam vissza a rendôrségre,
hogy feljelentem ôket. Pista is visszajött, felvett a vállára, úgy vitt. Fölértünk
a térre, hát ott van a két gyerek. Borral kínáltak, kérdezték, hová
megyünk. Én nem fogadtam el a piát, de Pista ivott velük. Mondom nekik,
hogy a rendôrségre, de hogy a barátomat ilyen szépen lekenyerezték,
nem megyek már tovább. De júdáspia akkor sem kell. Aztán késôbb
összejöttem azzal a fiúkával, aki leütött. Az egyik bisztróban éppen két
sört rendeltem, a pofám már begyógyult, gondoltam, ezt megünnepelem.
Ott volt a Pista is. Ahogy megyek a söntéstôl, igaz, hogy furcsán fogtam
a korsókat is, a fiúka kiütötte a kezembôl az egyik korsót. Á, mondom,
barátom, te még mindig szenvedsz? Mondom: ha én nem iszom, akkor a
barátom se igyon, és a korsóval úgy pofán vágtam, hogy szétszakadt a
szája. A manus csak nézett. Annyi idôm még volt, hogy belebámuljak a
csapos pofájába, láttam a rémületet és az elképedést. Rohantam az ajtó felé,
kiabáltak, fogják meg. Kokó nagy dili lett volna, engem úgy megpakolhatnak
ezek a szénrámolósok, hogy ujujuj. Annyi idôm még volt, hogy
odaszóljak Pistának, szaladjál!
Anyámék nem szerették Lóriékat sem, pedig velük voltam a legtöbbet.
Csinálgattuk kisded játékainkat, ivás, bulik, csajozás, kúrás, biciklilopás,
foci, verekedés. Fiatalok voltunk, élni kellett valahogy. Azok között a srácok
között, ahol Lóriék voltak, azt hiszem, én a szolidabb modorommal
keltettem feltûnést. Hozzájuk képest szolid és megnyerôbb voltam. Hármónk
között Lóri volt a legerôsebb, Tamás hozzám hasonló. Lóri magas,
fekete srác, indiánokhoz hasonlít, olyan markáns a pofalemeze. Én soha
nem törekedtem vezérszerepre, bár ették a szövegemet. Nem merném
mondani, hogy intelligensebb voltam a többi havernál, de engem jobban
érdekelt az irodalom, ami tartalmasabb kultúrát adott, bár köztük igen elengedtem
parlagi mivoltomat. Förtelmesen drasztikus is tudok lenni,
tényleg fütyülhetnek a madarak rajtam. De durva csak akkor, ha többet ittam.
Hármónkhoz mindig csapódtak emberek, s én mindig azt éreztem,
hogy engem csak Lóriék miatt tûrnek meg…
Egyszer Lóri húgának a hapsiját megpofozta a presszó elôtt egy pali.
Bejött egy srác, és szólt a Lórinak, hogy ütik a húga hapsiját. Szétszórva ültünk,
de egyszerre keltünk fel vagy hatan az asztaloktól. Kimentünk az állomásra,
és piszok nagy verekedés lett belôle. Perceken belül kint volt a
rendôrség, menekülni kellett a hevederezés elôl.
Még a telepen dolgoztam, amikor fellázadtam anyám diktatúrája ellen.
Háromezer-kétszázat kerestem, és gondoltam az egyik alkalommal, hogy
nem adom haza egy az egyben a pénzt, hanem veszek magamnak egy bársonyfarmert,
s egy menô csizmát. A Lóri is vásárolt. Ezekben a cuccokban
jártunk bulikra. Állati nagy szó volt ez akkor, mindenki azt hitte, hogy
Pestrôl jöttünk. Akkor már nagyon dívott az a dolog, hogy az öltözetrôl ál-
74