Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

G ÉCZI JÁNOS
dóba vagy a klotyóra, és ha valaki kijön, játszunk egymással. Miközben
egy elég erôs nôi támadás ért a lány évfolyamtársaim részérôl. Késôbb pedig
már az alsóbb osztályokból is.
Azáltal, hogy negyedikes koromban kikerültem a kollégiumból, teljesen
aszexuális, majdnemhogy frigid lettem. Indifferens osztálytársamnál
éltem, és azt hittem, hogy ezzel megszûnt az összes szexuális problémám.
Azt hittem, hogy lehet, hogy ez csak ennyi volt, ennek vége, most jön majd
a szép élet. Akaraterô kérdése minden, majd szépen megváltozom! Holott
ez nem így van! Ez nem betegség, amit gyógyszerrel vagy akaraterôvel
meg lehet változtatni.
Nôvel tizenkilenc éves koromban kerültem össze elôször. Segédmunkás
lettem, mert nem vettek föl a fôiskolára, s egy lengyel lány elcsábított.
Erôs, deltás kölyöknek számítottam, forogtak utánam a nôk.
Egy lány, aki ismerte az egyik színház mûvészeti titkárát, beprotezsált
a színházhoz. Színész akartam lenni – ahogy Móricka elképzeli. Tróger lettem.
De ha egyszerûen bemegyek, akkor is felvettek volna. Segédmunkás
mindig kell.
A színházban megtudtam, hogy az anyám nem anyám, a picsa nem picsa,
és ha azt mondják, hogy menjek az anyám picsájába, akkor öt perc
múltán mindez nem érdekes. Annyira megszerettem ezt a segédmunkásságot,
hogy szinte ott éltem a színházban.
Ekkor következtek el azok az évek, amiket már csak magamtól kérek
számon, s csak áttételesen a környezetemtôl, a társadalomtól. Tulajdonképpen
stika-buzeránssá váltam. Mikor éjjel tizenegykor hazafelé mentem,
nézegettem az utcán, és próbáltam valami alkalmi partnert összeszedni.
De mert az albérletbe nem lehetett senkit vinni – megtaláltam a kapualjakat.
Ott lehetett csinálni a dolgot! Szép voltam, bármit kezdhettem
volna magammal. De nem mertem, és nem lehetett. Tizenkilenc éves koromra
egy csomó félelem, irtózat nevelôdött belém, többek között az is,
hogy az ilyen életmódot élô ember az nem színész, nem dramaturg, nem
rendezô – hanem buzi. És ez a lényeg! És én elfogadtam ezt a szemléletet.
És kellett, hogy elfogadjanak és szeressenek a munkatársaim. Abszolút
természetes volt, hogy itt vagyok, és szeressenek. És hogy nekem nem jó,
ha a homoszexualitásom miatt nem szeretnek! Hogy ezután ítéljenek meg,
s azt mondják rám, hogy buzi! Begörcsöltem, gátlásos lettem. Pedig ez
sem született velem. Kisebbrendûvé váltam – magam elôtt. Azt akartam,
hogy ne ezen az alapon ítéljenek meg, holott az voltam, s nekem úgy kellett
viselkednem, hogy miközben az vagyok, ami gyûlölök lenni, és játszom
magam és mások elôtt, hogy nem vagyok az. Féltem, hogy nem vagyok
teljes értékû állampolgára ennek az országnak, ennek a társadalomnak,
mert én Tóth Tihamér atya véleménye szerint rosszat csinálok. Ô volt
az, aki a két világháború között leírta a katolikus fiúk szexuális életének
296