Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

G ÉCZI JÁNOS
Az soha senkit nem zavar, hogy a partnere elôzôleg mással volt, mert
bár lehet sejteni, semmi jel sem utal rá. Van, aki részletesen elmondja a szexuális
kapcsolatait, doppingszer gyanánt.
Rejtelmes és érdekes a mi életünk. Nagyon szép. Szép! Annak ellenére,
hogy mindenki fél. Félünk, mert a társadalom belénk nevelte ezt a félelmet.
Nem azt mondom, hogy az elôzô, a nôkkel való nem nyújtott szépséget
és élvezetet, de korántsem adott olyan titkos, tiszta, ôszinte, érzelemmel
telített kapcsolatot, mint egy másik férfi. Ezt nem az minôsíti,
hogy kétnaponta lefekszem valakivel. Bármelyik futó viszony tûnhet nekem
akár egy évnek is.
Sok ismerôsöm van, akivel megtárgyaljuk, ki miért lett homoszexuális.
Szerintem jó néhányuk, annak ellenére, hogy meleg életet él, valójában
nem az. Akkor mi juttatta el ôket erre az életmódra? Hát az, hogy kisfaszkomplexusuk
van. Örökösen meg akarnak bizonyosodni arról, hogy az
övéké nem is olyan kicsi. Közben elszoknak a nôktôl, a nôknek való udvarlás
módjától. Felerôsödik a bûntudatuk is, azt hiszik, hogy néhány aktus
után az égvilágon mindenki le tudja róluk olvasni, hogy ilyen viszonyuk
volt. Félnek attól, hogy nôt már nem tudnak kielégíteni.
Bármennyire indifferens egy ember, még akkor is, ha utálattal, viszolygással
közeledik a homoszexuálisokhoz, akkor is meg lehet kapni, le lehet
fektetni. Az emberekben az undorral azonos mértékû a kíváncsiság. Milyen
az, ha két férfi ölelkezik, csókolózik? Milyen érzés? Ezt eltagadni felesleges,
és beszûkült agyra vall. Megfigyelésem szerint a latens homoszexuálisok,
amikor elôször elcsábítják ôket, olyan kapcsolatba mennek, ahol
a partner arra a nôre hasonlít, akivel az illetô a legboldogabb volt. Az
indifferensek, akik csak kíváncsiságból mennek bele, nos, ezek inkább a
nôik ellentettjeinek fekszenek le.
Sok indifferens srácom volt. Ezeket valahogy le kell venni a lábukról.
Ha nem lennék megnyerô, soha nem vehettem volna el annyi fiú szüzességét.
Nemhiába mondják, az ital az emberiség megrontója. Ehhez kicsit
gúnyosan annyit teszek hozzá, hogy: és én. Ha kimegyünk a pesti éjszakába,
sok csellengô, nôre vadászó, indifferens embert látunk. Az ilyenekhez
úgy megyek oda, hogy megkérdezem: „Egyedül vagy? Vársz valakit?”
Ha erre azt mondja: „Nem”, akkor ez a kérdés következik: „Ha
ennyire céltalanul járkálsz – mert én is –, meghívhatlak egy italra?” Ha kicsit
is tájékozott, tudhatja, hogy nem önzetlen a meghívás, nem érdek nélküli.
Ha elfogyasztja ezt az italt, tudhatja, hogy mi a következménye. Sok
esetben elbeszélgetünk egy órát, két órát, netán fél éjszakát, és kiábrándulok
belôle. Akkor otthagyom, mások szabad prédájára. A melegek
érzékenyek, figyelmesek, nagyon tapintatosak. Ha tudják, hogy ez a helyzet
ismeretlen a másik számára, kerülô úton közelítik meg. Persze, ez fokozott
izgalommal is jár. Minél ismeretlenebb, távolibb, megközelíthetetlenebb
a beszélgetôpartnerem, minél idegenebb számára ez a téma,
230