Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

V ADNARANCSOK I.
szek majd rá éneket. Rossz magnóm volt, a bizományiban vettem. Megérkeztünk,
leültünk, beszélgettünk, a világról, Jehova tanúiról, hogyan teljesülnek
a jövendölések, buzdítottuk egymást a hitünkben. Beszéltünk a
családi körülményeinkrôl. A gyerekek, akiket magunkkal vittünk, rosszalkodtak,
ezért feszültnek éreztem magamat, nyüzsögtek. Ez bántott. Az is,
hogy nem tudtam, hova üljek. Oda ültem, ahová mondták, de hogy a Márta
a magnóval foglalatoskodott, kínba jöttem. Egy alacsony székre ült, és
úgy helyezte magát, hogy alálássak. Egészen kihívóan ült, és ezért el kellett
ülnöm, mert olyan pirulás ért, hogy nem tudtam, hová is nézzek, mit
is csináljak. Inkább elültem. Vera felé ültem. Erre figyelmes lett. El kellett
onnan is ülni. Nem volt rossz nézni, csak az, hogy olyan kihívóan ült, másra
nem tudtam figyelni. És mi van akkor, ha észrevesznek, hogy megláttam
valamit?
Amikor ismét eljött hozzánk, egész késôig volt ott. Mondta anyám, hogy
milyen késô van, kísérjem haza. Jó, elkísérem. Jött a nôvérem is velünk. Talán
biztatni akart. Jó lett volna beszélgetni kettesben, de ô csak öltözött, hogy jöhessen
velünk. Biztattam, jöjjön is, ne is, ôt se akartam megbántani. Álltunk
az állomás várótermében. Márta arrább ment, hívott engem is. Beszélgetni
kezdtünk. Lámpalázat kaptam. Aztán a hitrôl beszélgettünk, az új világról,
mert éreztem, errôl beszélni tudok neki. Kérdezte, mikor találkozunk, mondtam,
majd az új világban. Elszomorodott, és nem beszéltünk többet. Többet
nem jött azóta sem. Egyszer vagy kétszer láttam véletlenül, mindig vártam,
hogy találkozunk, hogy lássam, bár féltem tôle, ez az igazság.
Mindenhol ôt kerestem, de elmaradt tôlünk. Aztán bennem volt, hogy
fogok vele találkozni, és ismét nem tudtam, hogy mit fogok akkor csinálni.
Tizenhét-tizennyolc éves lehettem, türelmes voltam, mi akadályozhatna
meg abban, hogy találkozzunk? Mindennek vége lett. A gyerekek miatt,
mert olyan förtelmes rosszak voltak. Akkor kezdett járni a Lacika, és mindenhez
odanyúlt, mindent megpiszkált, a Pityuka is nagyon rossz volt,
bár most ötödikes, de akkor még fiatalabb volt, nem lehetett tôle normálisan
beszélgetni.
Akkor este beszélgettünk a tapasztalatokról is, mert a jehovásoknak
mindig téríteni kell. Megyünk házról házra, van egy ilyen ének is, hogy
házról házra prédikálunk, hadd tudják meg, mi a hit. De ezt nálunk titkolni kell,
mert illegális akció. Vigyázni kell, mások ne figyeljenek. Mi van akkor, ha
egy rendôrhöz megyünk be? Honnan tudom én, kik a lakók, és elkezdek
beszélni, mert nincs rendôrruhában? Na jó, meghallgat, de utána aztán
virgáccsal vallat.
Humoros tapasztalatom is volt. A temetô mellett lakott egy nô, este
késôn ment hazafelé. Valaki megállította, tüzet kért tôle. A nô megijedt,
és mondta neki, én nem ebbôl a világból való vagyok. Ezzel azt akarta
mondani, hogy nem dohányzik, mert nem világi ember. Úgy megijedt
az ember, aki tüzet kért tôle, hogy elrohant.
167