Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

G ÉCZI JÁNOS
egy megjegyzést, nem lehet tudni, hogy a betegen vagy az orvoson derülnek-e.
Az asztal közepére egy nagy alakú nyugati lapot terítenek ki, együtt
bogarásszák a hirdetési rovatot. Homoszexuálisok újságja; az apróhirdetések
többségében telefonszám, esetleg név és cím is áll.
– Nézzétek – lelkesül Jozsó –, „Magyar származású fiatalember partnert
keres nyaraláshoz. Kiválónak mondott testi és lelki tulajdonságokkal.”
Hát ez nagyszerû! Így, esküszöm nektek, én is jó partit tudnék csinálni!
Irigykednek a nagy szabadságra, pedig mit sem tudnak a nyugati országokban
folyó homoszexuális felszabadító mozgalmakról.
– Gyerekek, nézzetek az elsô terembe, a törzshelyemre! – szakítja
meg az újságolvasást Robi. – Ott, az a tetovált tag. Képzeljétek, ugyanennél
az asztalnál ismerkedtem meg vele. Hamarosan felmentünk a
„barátnôm” lakására, és minden oké volt. De reggel, amikor felébredt,
megerôszakolt. Nemrégen szabadult a börtönbôl. Ott szerezte az erôszakoskodási
mániáját.
Még a szomorkodó Béla, sôt a visszavonult Ferenc is felnevet. Kárörvendô
a nevetésük, mert lám, Robival is ki lehet tolni. Pedig ôt a háta mögött
csak Rátarti Robinak nevezik.
– Könnyen elmentél vele? Te, aki állandóan válogatsz? – mondja ki valamennyiük
helyett a Lonci.
– Jó, jó, ez a legkönnyebb. Hogy így rátarti, meg úgy. Ti itt engem csak
cikizni szerettek. De azt, hogy ez nálam hogy kezdôdött, egyikôtök sem
tudja. Azt hiszem, most kezdek felszabadulni. Közben persze megesik
egy-egy tévedés is.
– Hát hogy kezdôdött? – kíváncsiskodik Lonci.
– Én már egészen kicsi gyerekkoromban tudtam, hogy nem vagyok igazából
fiú. A barátommal állandóan levetkôztünk, tapogattuk egymást,
még olyan pici volt, mint egy kukac, föl se állt. Játszani viszont mindig a
lányokhoz mentem. Anyám lányosan öltöztetett. Hatéves koromig csak
szoknyában jártam. Késôbb is különleges ruhákat vett. Egyszóval lánynak
éreztem magamat.
Aztán felkerültem Pestre. A szobatársam nagyon tetszett. Reggel, amikor
meztelenül láttam, bele tudtam feledkezni a nézésébe. Egyszer egy földimmel
utaztam a vonaton, aki mondta: „Tudom, hogy te a fiúkat szereted”.
„Igaz, de még nem feküdtem le senkivel!” – válaszoltam.
Késôbb bekerültem ide. Egy évig szinte minden este itt ültem, de nem
álltam szóba senkivel. A huszonötödik születésnapomon az Egyetemben
ültem, és akkor fölszedett egy fiú. Ez volt az ajándék. Akkor „megtörtént”.
Elôzôleg már voltam nôvel. A szobatársammal két lánynak udvaroltunk,
négyen mindig együtt jártunk. Amikor a srác szobára vitte a lányt,
268