Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

V ADNARANCSOK II.
szexuálisok számának különbsége. Ezt csak környezeti-szociális okokkal
magyarázhatjuk.
Az Amerikai Egyesült Államokban a harmincas években, a társadalmiszociális
mozgások fokozódásának idején megnôtt a deviánsok száma.
Ennek jelei: a családról, a szexuális életrôl, az ember szexuális szabadságáról
vallott megváltozott vélemény s a homoszexuális „felszabadítási”
mozgalmak is. Az USA-ban (mozgalmilag is aktív, homoszexuális egyén
véleménye szerint), a harmincas évekéhez hasonlóan, ma is negyven százalék
körül mozog a homoszexuálisok aránya. Ezt a számot semmiféle biológiai
okfejtéssel nem lehet megmagyarázni.
Mivel indokolhatók a meghökkentô adatok? Néhány feltételezhetô
ok: a család felbomlása, a társas kapcsolatok lazulása, az iskolázottság,
mûveltség, szabadidô növekedése, egyéni és társadalmi távlattalanság,
értékvesztés s az ezeket szolgáló ideologikus magyarázatok elterjedése,
életformaváltás, drogok, különbözô neurotikus-pszichikus betegségek
szaporodása.
A nyugati homoszexuálisok önideológiáihoz hasonlóan a magyarországiak
is változatosak, éppen úgy, mint a társadalmi elutasítás formái,
melynek leple alatt a népesség jelentôs hányada nem veszi tudomásul az
ilyen életmódú embereket. Kölcsönös és egyre gyakoribb az egymásra
mutogatás: megindult az áthárítás spontán mechanizmusa. Az elutasítások
éppen a legkirívóbb szexuális életforma ellen szólnak. Gyakran hangzik
el a „pornográfia” kifejezés is, amely a stílus kritikájának leple alatt
magát a tényt utasítja el. A szaklapok hasábjain szó esik a homoszexuálisokról,
leszbikusokról, de a lapok jellegének megfelelôen, betegségaspektusból
járva körül a kérdéskomplexumot. Persze a szakcikkek és
a köznapi élet között évszázadnyi, ha nem évezrednyi a különbség.
„Öregem, ez a téma lerágott csont” – figyelmeztetett alig idôsebb ismerôsöm.
„Ha érintôlegesen is, de jó tíz éve benne van a köztudatban, beszélni viszont
nem illik róla.” Valóban: szabad, de nem illik semmilyen nemi eltévelyedésrôl
beszélni. Még értelmiségi körben sem, nemhogy például
egy idôs paraszt néni elôtt. Elnézô arcpirulás vagy hangos jópofáskodás a
reakció akkor is, ha egy-egy ismerôsünkrôl kiderül, hogy homoszexuális.
S a lelkek mélyén az undorral keveredô megvetés.
Olykor vaskos történetek keringenek X. elvtársról, Y. mûvésznôrôl, Z.
barátunkról, amelyeket szûk körben vagy liter bor után mondanak el egymásnak
az emberek, s a részletek bôségével egyenes arányban növekszik
a tétovaság, a megítélésképtelenség. „Jó, jó, csinálja, csak ne velem, hiszen ez
magánügye”, de azért, ha legközelebb szóba kerül az illetô, megjegyzik róla:
valóban puhább a kézfogása, ez vagy az a ruhadarab feltûnôen kihívó
rajta, s a járása is riszáló, nôies. Ha férfirôl van szó, és netán nôvel látják,
akkor is azt vélik, hogy „fedôakcióban” vesz részt, ha pedig nô, és éppen
nôvel fecseg egy eldugott eszpresszó félhomályos sarkában, akkor esti
211