Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

V ADNARANCSOK I.
Amásodik félévben két hónapig beteg voltam. Elküldtek az intézetbôl,
mert a többi gyereket is megfertôzhetem. Állatira balhéztam otthon, hogy
nem akarok visszamenni. Bár nem hiszem, anyámnak terve lett volna,
hogy másodikban is ott járat iskolába. Nagyanyámék szerint jobb lett volna,
ha nyolcadikig ott maradok, kevés a lakásban a hely. Közelebb kerültem
volna ahhoz, hogy gimnáziumba járhassak.
A nôvérem jobban viselte el ezt az egészet. Neki élmény volt az intézet,
már harmadikba járt, amikor bekerült. A mi lelkünk megdöbbentôen különbözô,
övé a keményebb. Nincsenek érzelmei, nagyon merev.
Év végén majdnem négyes lettem. A rossz átlagomat a szokatlan környezettel
magyarázták.
Megkérdezték, hogy ki milyen ajándékot szeretne kapni, majd mindenki
elvette a játékot, csak egy babakocsi maradt ott, egy babával. Fiú létemre
rettentôen szégyelltem, de gondoltam egyet, elviszem a nôvéremnek.
Azért örültem; ha toltam a kocsit, akkor fölült benne a baba.
Anyám végül is kivett bennünket az intézetbôl. A másodikat már ebben
a városban kezdtem el. A tanító a nagybátyámat is tanította, aki szintén fenegyerek
volt. Ô alapozta meg az én jövômet. Alig lettem hármas!
Anyám bejött az iskolába, éppen engem vertek az osztályban a gyerekek,
miközben a tanárnô tovább biztatta ôket. Nagyon utált engem az a
nô. Anyám ezt meghallotta, kis híján megtépte. Aztán csak annyit mondott,
szép kis tanár maga, hogy engedi a gyerekeket verekedni.
Anyám a mai napig emlegeti. Ô érezte, mennyire kiszolgáltatott vagyok.
Amikor az intézetben voltam, és látogatás után indult haza az anyám, felmásztam
a kerítés tetejére, és onnan üvöltöttem utána. Lehet, ebben rejlik, hogy én
nem lehettem, nem tudok közösségi ember lenni. Akkor nem éreztem jól magamat
a közösségben, amikor ott ôrjöngtem a kerítés tetején, hiába próbáltak
megnyugtatni a nevelôim. A fene tudja, milyen meggondolásból jutott anyám
arra az elhatározásra, hogy az év végén visszavett. De ettôl kezdve kísért az
idegesség. Még ipari tanuló koromban is írva volt: magatartása közepes.
Próbáltam magamat összeszedni, igyekeztem a tanulásban, az iskolában.
A gyakorlati dolgokban ügyeskedtem. Karácsony elôtt sztaniolból kis
hegyes süvegeket készített az osztály, a ceruza hegyére tekertük fel, és csillagszerûen
összefûztük. Ebben jeleskedtem. Testnevelésbôl is jó voltam, de
számtanból nagyon rossz. Idôsödvén egyre kevesebb tantárgy érdekelt, fokozatosan
romlott a tanulmányi eredményem. Nem tanultam, ha hazamentem,
a sutba vágtam a táskát, éppen hogy megkentem zsírral a kenyeremet,
rohantam a térre. Este fürödni se volt kedvem, veszekedtek vélem, ilyen
szurtosan, maszatosan nem szabad az ágyba feküdni. De a téren is voltak
problémák, fiatal voltam, a legkisebb, nekem hátul kellett maradnom.
Sok mesét olvastam, majd a világjárók útleírását szerettem meg. Csodálatos
mesekönyveket. Holle anyót, Vitéz Jánost. A kedvenc történeteim
voltak. Megragadott, hogy a legkisebb fiú gyôz, és a szegényeknek min-
63