Gomboc Arthur Title: vadnar_ildi2.qxd 02557.pdf /02500 ... - MEK

V ADNARANCSOK I.
Ahaverok mindig utalgattak, célozgattak arra, hogy nem járok lányok
után, vagyis az impotenciámra. Én röhögtem, hogy én impotens? Nem is vagyok
az. Aztán elkezdtek szövegelni, hogy milyen is az a szexuális kapcsolat,
hogyan kezdôdik, hogyan végzôdik, mi a csúcs, és mi abban a jó. Részletezték,
és úgy tettem, mint aki odafigyel, de állandóan magamra figyeltem,
hogy erre nem szabad gondolnom, mert rossz társaságba kerültem.
Mint akinek súgják a fülibe, és azok a hangok mindig bennem voltak, nem
szabad, és nem szabad, az érték az irányadó, Jehova az a mérleg, a zsinór,
meg minden.
Ha valahányszor elmentem Veráékhoz, inkább elôvettük a hegedût, és
hegedültünk. Sokszor szoktunk úgy összejönni, hogy hegedültünk. Mindig
volt bennem egy kérdés, szerettem volna megkérdezni, hogy állsz, Vera,
az igazságban? Már nem jársz gyülekezetre, rendszeresen jársz szórakozni, az
a hitedet nagyon meggyöngíti. Ez látszott rajta. Inkább hallgattunk, ezekrôl a
kérdésekrôl nem beszéltem vele. Éreztem, szükségtelen, mert ha ô magától
jött a dologra, és látta, hogy ez az út a helyes, akkor tegye ezt az utat.
A gyülekezetben nem volt ott, a tanulásokon se volt ott. Azt hiszem, addig
is Vera miattam tanult, nem úgy mint nô, hanem mint unokatestvér
miatt.
Akkor mondtam Verának, hogy még mindig testvérek vagyunk, nem gondoltad
meg magad? A tanulmányvezetôk, akik a foglalkozásokat vezették, kérdezték,
hogy még mindig nem gondoltátok meg magatokat? Beszélgettünk a tanulmányozásokról,
milyen kár, hogy nem tanulja. Hogyan lehetne visszahozni ôt?
Éreztem, tennem kell valamit, inspirálnom arra, hogy újra jöjjön vissza.
Esetleg az anyját is. Úgy éreztem, ha visszahozom ôket, erôsödik az én hitem
is. Mert ô is ott van! Sokat gondoltam rá mint nôre, de akkor már nem
elégítettem ki miatta magamat. Úgy vettem észre, hogy ez a helyes út,
ezen kell mennem, ezen kell járnom, így kell élnem, ahogy a vének mondják,
és a Biblia. Olyan vagyok, az az igazság, hogy ha mond valaki valamit,
akkor azt mondom, hogy az az igaz.
Befolyásolható vagyok, vagy legalábbis engedem magam befolyásolni.
Lehet, hogy nem volnék befolyásolható, ha magamba szállnék, és azt
mondanám, hogy ez az út a számomra a megfelelô. Ha Verának lehet, akkor
miért ne lehetne nekem is? Neki jó így, élvezi az életét, nekem is voltak
vágyaim, már tizennégy éves korom óta, és én ezeket a vágyaimat nem
próbáltam kielégíteni a partnerkapcsolatokban, hanem gondolkodtam a
jövômrôl.
Mindig a jövômre gondoltam, távlatokban gondolkodtam, ha majd egyszer…
Nem véletlenül tetszett az a szám: hogyha egyszer majd hazudni nem kell
senkinek…. Azzal voltam, majd valamikor húszéves koromban, mert azt
mondták, ez az az idôszak, amikor az ember elkezdheti az udvarlást egy
testvérnek, és én alig vártam azt, hogy én tizenkilenc éves legyek, vagy húsz.
Sokszor tartózkodtam Veráéknál, szerettem ott lenni, és szerettem Verát is.
165