Dees Szilvia_disszertacio.pdf - PTE Közgazdaságtudományi Kar ...

1.5.1 A gazdálkodó egyetem
A gazdasági jólét és fejlődés időszakával egybeeső felsőoktatási expanzió a gazdasági
növekedés megtorpanásával új kihívásokkal találta szembe magát.
„A felsőoktatás expanziójának leghevesebb szakasza a kontinentális Európában
egybeesett a gazdasági prosperitás korszakával. A kormányzatok kiemelten kezelték az
oktatás és azon belül főleg a felsőoktatás fejlesztését. Sok új egyetemet illetve nem
egyetem státuszú intézményt alapítottak, a meglévőket látványosan bővítették. A
fejlesztés minden tekintetben államilag kontrollált volt: a hallgatói létszám, az új
egységek szakmastruktúrája, az oktatási programok szakmai irányultsága. A
felsőoktatási intézmények pénzügyi adminisztrációja szigorú előírások szerint működött,
a költségvetési támogatás felhasználását részletesen szabályozták. A kiépülő jóléti állam
ösztöndíjakkal, nagyvonalú diákjóléti juttatásokkal és általános tandíjmentességgel
ösztönözte a fiatalokat a továbbtanulásra. Ennek megfelelően a felsőoktatási
intézmények bevételei szinte kizárólag a rendszeres költségvetési támogatásból
származtak.” (Hrubos I., 2001. 10. oldal)
A gazdasági prosperitás utáni dekonjunktúra azonban kezdte egyre inkább megkövetelni
az intézményektől, hogy a folyamatosan szűkülő költségvetési forrásokat minél
hatékonyabban használják fel. Ez egyfajta indirekt intézményirányítási rendszer bevezetését
eredményezte, amely nagyobb önállóságot adott az egyetemek kezébe. A nagyobb egyetemi
autonómia valójában annyit jelentett, hogy nem szabályozták szigorúan a költségvetési
támogatások felhasználását, azokat leginkább a teljesítményhez (hallgató létszám) kötötték.
Ez óriási létszámversenyhez vezetett, amelyet bizony minőségromlás kísért. Ez az önállóság
tulajdonképpen a felelősség átruházása volt, amelyet nem előzött meg az egyetemi vezetés, az
akadémiai és az adminisztratív területek felkészítése az új helyzetre, s ez komoly
megrázkódtatást és sokkot okozott. Az állami szerepkör egyre inkább a pénzügyi koordinátor
és megrendelő szerepét tölti be, ezért az egyetemi szféra egyre inkább igényli a menedzser
típusú vezetőket. Ebben a helyzetben a tudományos szempontok, az akadémiai önállóság
ugyanúgy csorbult, mint korábban, azzal a különbséggel, hogy korábban az állami
szabályozás határozta meg az akadémiai szektor hatáskörét, most a piaci verseny az, ami
korlátozza azt. (Darvas P., 1993) (Polónyi I., 2000).
20