Az első találkozás

csakis az ő arcára összpontosítva. Csontjai finom szerkezet, fakó bőrének vékony burka –mint ha selyem fedné be az üveget, hihetetlen lágy és könnyű összetörni. Túl sebezhető voltebben a világban. Szüksége volt egy védelmezőre. És, a végzet kusza működésénekkövetkeztében, én voltam a legközelebbi elérhető eszköz.Próbáltam elmagyarázni erőszakos reakciómat úgy, hogy megérthesse.„Nagyon… nehéz volt – el se tudod hinni, milyen nehéz – számomra, hogy csak egyszerűenelhozzalak, és őket… életben hagyjam.” Suttogtam. „Elengedhettelek volna Jessicával ésAngelával, de attól féltem, hogy ha egyedül hagysz, megkerestem volna őket.”Ma este már másodszorra, beismertem egy szándékolt gyilkosságot. Legalább ez indokolhatóvolt.Csendben volt, miközben én azért küzdtem, hogy uralkodjam magamon. Hallottam aszívverését. Szabálytalan volt a ritmusa, de lelassult, ahogy telt az idő, míg nem újraegyenletes lett. Légzése is egyenletes és nyugodt volt.Túl közel voltam a határomhoz. Haza kellett hogy vigyem, mielőtt…Aztán megölöm azt a férfit? Megint egy gyilkossá válok, mikor megbízik bennem? Van rámód, hogy megállítsam magam?Megígérte, hogy elmondja a legújabb elméletét, ha egyedül leszünk. Akarom én azt hallani?Nyugtalan voltam emiatt, de lehet-e a büntetés a kíváncsiságom miatt rosszabb, mint hogy netudjam?Mindenesetre, biztos elég igazságot kapott egy estére.Megint ránéztem, és arca sápadtabb volt, mint előtte, de még mindig higgadt.„Készen állsz hazamenni?” Kérdeztem.„Kész vagyok elmenni.” Mondta, óvatosan megválogatta szavait, mint ha egy sima ’igen’nem fejezte volna ki teljesen azt, amit mondani akart.Idegesítő.A pincérnő visszatért. Hallotta Bella utolsó kijelentését, miközben a fal másik oldalántétovázott azon tűnődve, mit tudna még felajánlani nekem. Égnek akartam emelnitekintetemet néhány ajánlására, amit a fejében forgatott.„Hogy állunk?” Kérdezte tőlem.„Fizetnénk, köszönöm.” Mondtam neki, szemeim még mindig Bellán.A pincérnő légzése elállt és pillanatnyilag – Bella kifejezését használva – el volt kápráztatva ahangomtól.A ráeszmélés hirtelen pillanatában, hallva saját hangomat a jelentéktelen ember fejében,rájöttem, miért vonzottam az emberek csodálatát ma este – és nem ijedtek meg tőlem.Mindez Bella miatt volt. Olyan erősen próbálkoztam, hogy biztonságos legyek a számára,hogy a legkevésbé legyek ijesztő, hogy emberi lehessek, szóval így tényleg elvesztettemélemet. A többi ember most csak a szépséget látta, miközben velem született borzalomóvatosan el lett nyomva.Felnéztem a pincérnőre, vártam, hogy magához térjen. Ez elég vicces volt, most, hogymegértettem a mögötte rejlő okot.„Persze.” Dadogta. „Itt is van.”Átnyújtotta nekem a dossziét a számlával, és arra a kártyára gondolt, amit a nyugta mögécsúsztatott. Egy kártya, amin rajta volt a neve és telefonszáma.Igen, ez elég vicces volt.Megint kéznél volt a pénz. Azonnal visszaadtam a dossziét, így nem kellett arra pazarolnia azidejét, hogy arra a telefonhívásra várjon, amit sose fog megtörténni.„A visszajárót tartsa meg.” Mondtam neki, remélve, hogy a borravaló nagysága enyhíticsalódottságát.Felálltam, és Bella gyorsan követette mozdulatomat. Fel akartam ajánlani neki kezemetsegítségül, de úgy gondoltam, hogy nem kellene tovább feszegetnem szerencsémet ezen az