Az első találkozás

Ha valamelyikünk megváltozott, az ritka volt, és tartós. Láttam, ahogy ez történt, előszörCarlisle-lal, majd egy évtizeddel később Rosalie-val. A szerelem örökre megváltoztatta őket,és nem halványult el. Több mint nyolcvan év telt el, mióta Carlisle megtalálta Esme-t, de mégmindig az első szerelem rácsodálkozó kifejezésével a szemében tekintett rá. És ez így is fogmaradni.És most velem is ez történik. Örökké szeretni fogom ezt a törékeny emberlányt, ameddiglétezem.Bámultam a lány öntudatlan arcát, és éreztem, ahogy a szerelem átjárta kőtestem mindenporcikáját.Már sokkal békésebben aludt, halvány mosoly játszott az ajkán.Mindig nézni őt, kezdtem tervezni.Szerettem, ezért meg kellett próbálnom elegendő erőt találnom magamban, hogy elbírjamhagyni őt. Tudtam, hogy erre képtelen vagyok. Még dolgoznom kellett ezen. De ahhoz talánelég erős vagyok, hogy más irányba tereljen a jövőt.Alice csak két lehetséges jövőt látott Bella számára, és most már értettem mindkettőt.Az iránta érzett szerelmem nem fog visszatartani attól, hogy megöljem, ha megengedemmagamnak, hogy hibázzak.Most már nem éreztem a szörnyet, sehol sem találtam magamban. Talán a szerelem örökreelhallgattatta. Ha akkor megöltem volna a lányt, az nem lett volna szándékos, csak egyszörnyű baleset.Szokatlanul óvatosnak kellett lennem. Soha, de soha nem engedhetem, hogy kicsússzon akezemből az irányítás. Figyelni fogok minden lélegzetvételre. Mindig meg kell tartanom aszükséges, a biztonságos távolságot.Nem fogok hibákat csinálni.És végre megértettem a másik lehetőséget. Eddig ez a látomás mindig összezavart –lehetséges, hogy Bella is rabjává válik ennek a végtelen, fél életnek? Most – letarolva a lányiránti vágytól - már értettem, hogy történhetne meg; ha megbocsáthatatlan önzésbőlmegkérném az apámat egy szívességre. Ha arra kérném, vegye el a lány életét és lelkét, hogyörökké létezhessen.Ennél jobbat érdemel.De láttam még egy lehetőséget, egy keskeny kis ösvényt, ami talán járható, ha egyensúlybanbírok maradni.Meg tudom ezt tenni? Vele lenni és meghagyni embernek?Szándékosan, mély levegőt vettem, majd még egyszer, hagyva, hogy az illata tűzként járjonát. A szoba tele volt az illatával; mindenhonnan ez áradt. Szédültem, de küzdöttem az árral.Újabb mély, égető lélegzetet vettem.Néztem, ahogy alszik, míg a nap rózsaszínre nem festette a felhőket a horizonton,tervezgettem és lélegeztem.Csak az után értem haza, hogy a többiek már elindultak az iskolába. Gyorsan átöltöztem,figyelmen kívül hagyva Esme kérdő tekintetét. Látta a lázas ragyogást az arcomon, ésegyszerre érzett aggodalmat és megkönnyebbülést. Hosszú ideig tartó búskomorságom fájtneki, és most örült, hogy úgy tűnik, vége.Elrohantam az iskolába, és pár másodperccel a testvéreim után érkeztem. Nem néztek felém,habár Alice biztos tudta, hogy ott álltam a járda mögötti erdőben. Megvártam, amíg senki nemnézett arra, aztán kisétáltam a fák közül a parkolóba, amely ekkor már tele volt autókkal.Hallottam Bella furgonjának dübörgését a sarokról, tehát megálltam egy Suburban mögött,ahonnan én jól láttam, de ő nem láthatott meg engem.Behajtott a parkolóba, majd egy pillanatig rosszalló tekintettel méregette a Volvómat, mielőttbetolatott az egyik legtávolabbi üres helyre.Furcsa volt emlékezni rá, hogy még mindig dühös rám, és jó oka van rá.