Az első találkozás

„Anya mindig azt mondja, hogy harmincöt évesen születtem és minden évvel egyre inkábbközépkorú leszek.” Megint felnevetett, majd sóhajtott. „Nos, valakinek felnőttnek kellettlennie.”Ez mindent megmagyarázott számomra. Most már láttam… miként magyarázza a felelőtlenanya Bella érettségét. Korán fel kellett nőnie, hogy gondviselővé váljon. Ezért nem szerette,ha róla gondoskodtak – úgy érezte, ez az ő feladata.„Te se nézel ki harmadéves középiskolásnak.” Mondta kirántva engem ábrándozásomból.Grimaszoltam. Ha megtudtam róla valamit, akkor ő is túl sokat vett észre velem kapcsolatban.Témát váltottam.„Szóval miért ment hozzá anyukád Phil-hez?”Tétovázott egy pillanatig a válasza előtt. „Anya… nagyon fiatal a korához képest. SzerintemPhil mellett még fiatalabbnak érzi magát. Más szóval, teljesen bele van bolondulva.”Elnézően rázta meg fejét.„Helyesled ezt?” Kíváncsiskodtam.„Számít ez?” Kérdezte. „Azt akarom, hogy boldog legyen… és ő Phil-t akarja.”Magyarázatának önzetlensége megdöbbentett, annak ellenére, hogy ez teljesen beleillett abbaa képbe, amit róla alkottam.„Ez nagyon nagylelkű… Kíváncsi lennék.”„Mire?”„Szerinted ő is ilyen előzékeny lenne veled szemben? Nem számítana, hogy kit választanál?”Ez egy nevetséges kérdés volt, és nem tudtam közömbös hangomat megtartani, miközbenmegkérdeztem ezt. Milyen butaság volt már csak arra gondolni is, hogy valaki elfogadnaengem a lánya mellett. Milyen őrültség volt arra gondolni, hogy Bella engem választana.„Én – én, gondolom igen.” Dadogta tekintetem hatására. Félelem… vagy vonzódás?„De mindent figyelembe véve ő a szülő. Így ez egy kicsit más.” Fejezte be.Savanyúan mosolyogtam. „Tehát senki se túl ijesztő?”Rám vigyorgott. „Mit értesz az ijesztő alatt? Piercinggel teli arcot és óriási tetoválásokat?”„Ez is egy definíció, gondolom.” Egy igazán nem ijesztő megfogalmazás, véleményemszerint.„Mi a te definíciód?”Mindig a rossz kérdéseket tette fel. Vagy talán pontosan a megfelelőket. Azokat, amelyekresemmiképpen se akartam felelni.„Szerinted én tudnék ijesztő lenni?” Kérdeztem tőle egy kis mosoly kíséretében.Átgondolta, mielőtt válaszolt volna komoly hangon. „Hát… szerintem tudnál, ha akarnál.”Én is komoly voltam. „Most félsz tőlem?”Most azonnal válaszolt, nem gondolta át. „Nem.”Könnyebben mosolyogtam. Nem gondoltam, hogy teljesen az igazat mondja, nem nem ishazudott. Nem félt tőlem annyira, hogy itt akart volna hagyni. Kíváncsi voltam, mit érezneakkor, ha elmondanám neki, hogy ezt egy vámpírral vitatja meg. Megremegtem a magam eléképzelt reakcióját látva.„Szóval, most te is mesélsz nekem a családodról? Biztos érdekesebb a történeted, mint azenyém.”Legalábbis ijesztőbb.„Mit akarsz tudni?” Kérdeztem körültekintően.„Cullen-ék örökbe fogadtak?”„Igen.”Tétovázott, majd halkan beszélt tovább. „Mi történt a szüleiddel?”Ez nem volt olyan nehéz kérdés; még hazudnom se kellett. „Már nagyon régen meghaltak.”„Sajnálom.” Suttogta attól aggódva, hogy megbántott engem.Ő miattam aggódott.