Az első találkozás

Rosalie és köztem sose volt felhőtlen kapcsolat – megsértettem az első alkalommal, mikorhallott engem beszélni, ez volt a lejtő alja - de úgy tűnt, hogy néhány napja még harapósabb,mint szokott lenni. Sóhajtottam. Rosalie mindent magáért csinál.Jasper félig rám mosolygott, mikor elsétált mellettem.Sok szerencsét – gondolta kétkedően.Emmett szemeit forgatta és megrázta a fejét.Elvesztette az eszét, szegény kölyök.Alice sugárzott, fogai fényesen csillogtak.Beszélhetek most Bellával?„Maradj ki ebből.” Suttogtam alig hallhatóan.Arca kisimult, majd újra felélénkült.Rendben. Légy önfejű. Csak idő kérdése.Megint sóhajtottam.Ne feledd a mai biológia órát – emlékeztetett.Bólintottam. Nem, nem felejtettem el.Míg Bella érkezésére vártam, egy elsőéves szemén keresztül követtem, aki Jessica mögöttsétált útban az ebédlőhöz. Jessica a közelgő bálról fecsegett, de Bella nem reagált rá. Nemmintha Jessica esélyt adott volna arra.Amint belépett az ajtón, szemei azon asztal felé vándoroltak, ahol testvéreim ültek. Arranézett egy darabig, majd homlokát ráncolta és szemeit lesütötte. Nem vette észre, hogy ittvagyok.Olyan… szomorúnak tűnt. Erőteljes vágyat éreztem, hogy felálljak és oda menjek mellé, hogyvalahogy megvigasztaljam, csak nem tudtam mi vigasztalná meg. Fogalmam sem volt miokozott neki fájdalmat. Jessica tovább fecseget a bálról. Bella azért volt szomorú, mert őebből kimarad? Nem tűnt valószínűnek…De ez orvosolható, ha akarja.Vett egy innivalót ebéd gyanánt és semmi mást. Jó ez így? Nem lenne ennél több táplálékraszüksége? Ezelőtt nem nagyon figyeltem az emberek táplálkozására.Az emberek idegesítően gyengék voltak! Millió dolog miatt kellett aggódniuk…„Edward Cullan megint téged bámul.” Hallottam Jessicát. „Kíváncsi lennék, ma miért ülegyedül?”Hálás voltam Jessicának – habár most még inkább sértett volt – mert, Bella felkapta a fejét ésszemeivel kutatott, míg meg nem találta az enyémet.A szomorúságnak most nyoma se volt az arcán. Hagytam magam reménykedni, hogy azértvolt szomorú, mert azt hitte hamarabb elmentem a suliból, és ez a remény mosolyra sarkallt.Ujjaimmal felé intettem, hogy csatlakozzon hozzám. Ettől annyira megdöbbent, hogy továbbakartam incselkedni vele.Ezért rákacsintottam, szája tátva maradt.„Ez neked szól?” Kérdezte Jessica nyersen.„Talán segítségre van szüksége a biológia házival kapcsolatban.” Mondta Bella halk,bizonytalan hangon. „Ööö, jobb, ha megnézem, mit akar.”Ez megint egy igen volt.Kétszer is megbotlott útban az asztalomhoz, habár semmi sem keresztezte útját, csak atükörsima padló. Komolyan, hogy nem vettem ezt eddig észre? Több figyelmet szenteltem anéma gondolatainak, feltételezem… Miről maradtam még le?Csak őszintén, csak könnyedén – ismételgettem magamnak.Tétovázva megállt a velem szemközti szék mögött. Mélyet lélegeztem inkább az orromonkeresztül, mint a számon.Érezd az égést – gondoltam szárazan.„Nem ülnél ma velem?” Kérdeztem.