Az első találkozás

„Akkor miért?” Követelte rendíthetetlenül.Sötéten bámultam őt, azt várva, hogy féljen. Én féltem. Túl tisztán el tudtam képzelni, hogyBella mellettem van, mikor vadászok…Szemei kíváncsiak, türelmetlenek maradtak, semmi több. Várta a választ, nem adta fel.De az időnk lejárt.„Később.” Csattantam fel, és lábra álltam. „El fogunk késni.”Megzavarodva körbenézett, mintha elfelejtette volna, hogy ebédelni voltunk. Minthaelfelejtette volna, hogy egyáltalán iskolába voltunk – meglepődött, hogy nem egyedül voltunkvalami privát helyen. Pontosan megértettem ezt az érzést. Nehéz volt emlékezni a világ többirészére, mikor vele voltam.Gyorsan felállt, és táskáját átvetette a vállán.„Akkor később.” Mondta, és láttam a határozottságot a szavaiban, számon fogja kérni rajtam.12. BonyodalmakBella és én csendben sétáltunk a biológia órára. Próbáltam koncentrálni abban a pillanatban amellettem lévő lányra, valami valóságosra és megbízhatóra, bármire, ami távol tarthatta Alicefélrevezető, értelmetlen látomását a fejemtől.Elmentünk Angela Weber mellett, aki a járdán időzött, és éppen egy matematikai feladatotvitatott meg egy fiúval. Felületesen átvizsgáltam gondolatait, még több csalódást várva, demeglepődtem reménytelenül vágyódó hangjától.Ah, szóval volt valami, amit Angela akart. Sajnos az nem olyan volt, amit könnyű lett volnaajándéknak csomagolva átadni.Különös módon vigaszt éreztem abban a pillanatban, hogy hallottam Angela reménytelensóvárgását. Egy hasonlóság - Angela nem tudhatta, hogy én is azon megyek át - és abban apillanatban együtt éreztem azzal a kedves emberlánnyal.Bizarr módon vigasztalt voltam, tudván, hogy nem én voltam az egyetlen, aki egy tragikusszerelmi történetet élt át. Szívet tépő fájdalom mindenfelé.A következő másodpercben hirtelen és teljesen ingerült lettem. Mert Angela történetének nemkellett volna tragikusnak lennie. Angela ember volt és a fiú is, és a kettejük közötti különbség- ami Angela fejében leküzdhetetlennek tűnt – nevetséges volt, igazán nevetséges az énhelyzetemhez képest. Nem volt értelme az ő összetört szívének. Micsoda pazarló szomorúság,mikor nem volt megalapozott oka arra, hogy ne azzal legyen, akit akart. Miért ne lehetettvolna meg neki, amit akart? Miért ne lehetett volna ennek a történetnek boldog vége?Akartam adni neki egy ajándékot… Nos, megadhatnám neki azt, amit akart. Tudván, hogy mittudtam tenni az emberek természetével, valószínűleg nem lehetett olyan bonyolult eztvégrehajtani. Átvizsgáltam az Angela mellett álló fiú tudatát, szerelmének tárgyát, és nem tűntvonakodónak, nála is csak az okozott nehézséget, mint Angelánál. Reménytelen és beletörődővolt.Minden, amit tennem kellett, csak annyi volt, hogy elültessem a sugallatot…A terv könnyen alakot öltött, a forgatókönyv magát írta az én erőfeszítésem nélkül.Szükségem volt Emmett segítségére – rávenni erre volt az egyetlen igazi nehézség. Az emberitermészetet annyival könnyebb volt befolyásolni, mint a vámpírok természetét.Meg voltam elégedve a megoldásommal, az Angelának szánt ajándékommal. Ez egy hatásoselterelés volt a saját problémáimról. Azokat is ilyen egyszerűen helyre lehetett hozni?Hangulatom kissé feljavult, miközben Bella és én elfoglaltuk helyünket. Talán pozitívabbnakkellett volna lennem. Talán volt valami megoldás valahol számunkra is, ami elkerült engem,úgy, mint ahogy Angela nyilvánvaló megoldása is olyan észrevehetetlen volt számára. Nem