Az első találkozás

„Még.” Értett egyet velem nagy meglepetésemre. Azt vártam, hogy visszautasít mindenvédelmezést.Hogy tehette? Ez az önző hülye! Hogy tehette ezt velünk? Rosalie fülsértő, gondolatisikoltozása áttört koncentrációmon keresztül.„Nyugalom, Rose.” Hallottam Emmett suttogását az ebédlőn keresztül is. Karjai Rosalie köréfonódtak, hogy szorosan maga mellett tartsa – megfékezve őt.Sajnálom, Edward – gondolta Alice bűnbánóan. Megtudta a beszélgetésetekből, hogy Bellatúl sokat tud… és, nos, rosszabb is lehetett volna, ha nem mondom el neki az igazat. Hidd eztel nekem.Megremegtem attól a víziótól, ami ezt követte, mi is történhetett volna, ha elmondom Rosalienekmég otthon, hogy Bella tudja, vámpír vagyok, ott, ahol Rosalie-nek nem kellett volna alátszattal törődnie. El kell rejtenem az Aston Martin-omat valahol az államon kívül, ha nemnyugszik le, mire a sulinak vége lesz. A kedvenc kocsim látványa, szétroncsolva és égve,felzaklatott, habár tudtam, megérdemlem a büntetést.Jasper se volt boldogabb.Majd később egyezkedem velük. Csak ennyi idő volt engedélyezve, hogy Bellával lehessek,és nem akartam elpazarolni ezt. És hallottam Alice emlékeztetőjét, miszerint még el kellettintéznem pár dolgot.„Van még egy kérdésem hozzád.” Mondtam, miközben kizártam Rosalie hisztériáját.„Mond.” Mondta Bella mosolyogva.„Tényleg be kell menned Seattle-be most szombaton, vagy csak egy ürügy volt arra, hogynemet mondhass a hódolóidnak?”Grimaszolt. „Tudod, még nem bocsátottam meg a Tyler-es dolog miatt. A te hibád, hogy abbaa gondolatba ringatta magát, hogy vele megyek a bálba.”„Oh, talált volna esélyt nélkülem is, hogy megkérdezzen téged – csak látni akartam azarcodat.”Felnevettem, emlékezve döbbent arckifejezésére. Semmit se mondtam még ezelőtt neki az énsötét történetemről, ami miatt olyan rémültnek látszott akkor. Az igazság nem ijesztette meg.Velem akart lenni. Elmezavar.„Ha én kérdeztem volna meg, engem is elutasítottál volna?”„Valószínűleg nem.” Mondta. „De később lemondtam volna – kitalált betegségre vagykirándult bokára hivatkozva.”Milyen furcsa. „Miért tetted volna ezt?”Fejét csóválta, mintha csalódott lett volna, hogy nem értettem meg egyből. „Te még sose láttáltestnevelés órán, gondolom, de azt gondoltam, megérted miért.”Ah. „Arra a tényre utalsz, hogy nem vagy képes végigsétálni egy lapos, szilárd felületenanélkül, hogy ne esnél el valamiben?”„Kétségkívül.”„Ez nem lenne probléma. Minden a vezetésen múlik.”A másodperc rövid töredékéig emlékeztem, milyen érzés volt a testét magam mellett tudni,miután ellöktem a közelgő furgon útjából. Erősebben tudtam emlékezni arra a szenzációsérzésre, mint a pánikra, vagy a kétségbeesésre, vagy a bosszúságra. Olyan meleg és olyanlágy volt, ahogy merev testemhez ért…Visszarántottam magam az emlékből.„De még nem mondtad –” Mondta gyorsan, megelőzve, hogy vitázzon velem azügyetlenségéről, mivel szándékában állt azt tenni. „Mindenféleképpen Seattle-be akarszmenni, vagy bánnád, ha valami mást csinálnánk?”Fondorlatos – választást adni neki anélkül, hogy lehetőséget kapna arra, hogy nélkülem töltsea napot. Aligha igazságos tőlem. De tettem neki egy ígéretet tegnap este… és tetszett az azötlet, hogy teljesítsem is azt – majdnem annyira, mint ahogy megrémisztett.