Az első találkozás

nem érezne fájdalmat sem, nem végeznék kegyetlenül vele…Szörnyen kívántam ennek azidegennek a vérét.De akkor nem tudnám a többieket megakadályozni a menekülésben,Az ablak miatt nemaggódnék különösebben, túl magasan van és túl kicsi , ahhoz hogy bárki is kijusson rajta.Csak az ajtó maradt-ha elzárom arra az utat, csapdába esnek.De sokkal lassabb és nehezebb lenne agy, mert amíg becserkészném őket tülekednikezdenének, pánikba esnének, és sikoltoznának. Nem lehetetlen, de túl sok zajjal járhat. Túlsok idejük van sikoltozni. Ha valaki meghallaná ....kénytelen lennék minden ártatlanszemtanút lemészárolni ezen a sötét órán. És a lány vére kihűlne amíg végzek a többiekkel…Az illat megint megcsapott , még erősebben megfájdítva a kiszáradt torkomat. De aszemtanúk az elsődlegesek. Mindent szépen elterveztem fejben, én a terem közepérőltámadok, nem hátra az túl messze lenne .Először a jobb oldalon kell támadnom, el tudnéktörni 4-5 nyakat másodpercenként ha jól becsülöm. Nem járna zajjal. A jobb oldal aszerencsésebb, ők nem fogják tudni mi vár rájuk, nem úgy, mint az utolsó élet, mait kioltok.Ha jól számolom 5 másodperc alatt körbe tudnék menni a termen, miközben minden életetkioltok.Elég hosszú idő Bellának, hogy lássa mi fog történni vele rövidesen. Elég hosszú ahhoz, hogyfélelmet érezzen. Elég hosszú ahhoz, hogy amennyiben nem kap sokkot sikoltozni kezdjen.Csak egy apró sikoly kell és mindenki idecsődülne.Mély levegőt vettem, és az illat végigégette a torkomat és átjárta az ereimet…átfutott amellkasomon. .Ekkor megfordult….pár másodperc, és ő néhány centire lesz csupántőlem,mellém ül.A fejemben lévő szörny várakozva mosolygott. Valaki becsukott egy mappát a bal oldalamon.Fel sem kellet néznem , tudtam ,hogy egy áldozat jelölt volt az…De ekkor a ventillátor, ami alevegőt mozgatta, friss levegőt fújt az arcomba. Egy pillanatra tiszta fejjel láttam mindent.Ebben az értékes másodpercben két arcot láttam magamban, szemtől szemben. Az egyik azenyém ,pontosabban aki régen voltam-piros szemű szörny, aki sok ember halálát okozta, mármegszámlálni se tudná hánynak. Racionális,igazságos gyilkos. Csak olyanokat ölt meg, akikmaguk is gyilkosok voltak, sokkal erősebb szörny volt ő náluk .- Istent játszottam akkoriban,ismertem el magamban. Eldöntöttem, hogy ki érdemli meg a halált…Kompromisszumotkötöttem akkoriban magammal, emberi vért ittam, de csak olyat amelyért nem volt kár. Azáldozataim már csak ködösen éltek az emlékezetemben, alig emlékeztem 1-2-re.A másik arc Carlisle arca volt. A két arc között semmilyen hasonlóság nem volt. Mintha alegfényesebb napot és a legsötétebb éjjelt próbálnánk összehasonlítani. Carlisle nem volt azapám aszó biológiai értelmében. Nem volt túl sok közös vonásunk sem. Egyedül a bőrszínünkegyezett, minden vámpír bőre hófehér .Ezen kívül csak a szemünk színe egyezett, a közösdöntésünkre utalva. Már semmi közös nem volt a két arcban, elképzeltem,ahogy az arcomvisszatükröződik az övéből, amelyet teljes kiterjedésében el tudtam fojtani , eddig és eszembejutott a pillanat,amikor 17 éves koromban megölelt és én a nyomdokába léptem. Nem avonásaim változtak, csak a bölcsessége hagyta rajtam a nyomát, és elég volt csak rágondolnom elmosolyodjak és a gondolata türelemmel töltsön el.Ez a sok javulás mind elveszett a szörnyeteg arcán .Egy pillanatra eszembe jutott, hogy azimént majdnem letértem a helyes ösvényről, melyet a teremtőm , mentorom,apám segítettmegtalálni. A szörny arcában a szemek vörösen villantak, mintha maga az ördög nézne rám,hirtelen az összes hasonlóság elveszett köztünk.A fejemben Carlisle szemei nem vádoltak engem. Tudtam, hogy megbocsátja ha most mégisvérengzeni kezdenék. Mert szeret. Mert tudja, hogy jobb vagyok ennél. És hiába dühítem fel,ő mindig szeretni fog.Bella Swan leült a mellettem lévő székre, a mozdulatai merevek és esetlenek(talán afélelemtől), és a vére illata kérlelhetetlenül körülleng engem. Apám biztosan mérges lenne