Az első találkozás

„Bocsánat”- motyogtam a fogaim közt szűrve a szavakat. Kellett valami, amit nézhetek,úgyhogy gyorsan belenéztem a mikroszkópba .Igaza volt.„Profázis”- értettem egyet.Még mindig túl bizonytalan voltam ahhoz, hogy rá merjek nézni. Vettem egy apró levegőt, ésamennyire csak tudtam, próbáltam kizárni a fejemből a szomjúságot. Megpróbáltam inkább akísérletre figyelni és leírtam a szót a megfelelő vonalra, a laboros papírra, majd gyorsankicseréltem az első lemezt a következőre.Vajon mire gondol most?És vajon ő mit érzett, mikor megérintette a kezemet?A kezemtaszítóan hideg számára, ez biztos.Nem kérdés még mindig nem szólt egy szót sem. A lapra néztem.„Anafázis”- mondtam magamnak és a második vonalra írtam a szót.„Megnézhetném?”- kérdezte.Ránéztem, meglepett, hogy várakozóan néz rám.Odatoltam elé egy kézzel a mikroszkópot. Nem tűnt ijedtnek …ez tényleg azt hiszi, hogytévedhetek, és rosszul válaszolok!!!???Nem tudtam visszatartani a mosolyom a reménykedő arckifejezése láttán,ahogy odahajol aműszerhez , hogy megcáfolhasson .A szeme megtelt mohósággal a gondolatra …Aztán aszája sarka legörbült.„Harmadik lencse?”- kérdezte fel sem nézve a mikroszkópból, de felém tartva a kezét.Rápottyantottam a lemezkét a tenyerére, vigyázva rá, hogy ne kerüljön a bőröm az övéközelébe, ezúttal. Közelebb ültem hozzá, és olyan volt, mintha egy forró lámpához húzódtamvolna közelebb. Éreztem, ahogy kissé felmelegedek a magas hőmérséklettől …Nem néztesokáig.„Interfázis”- mondta ki hanyagul a szót, talán kissé megnyomva azt, majd felém tolta a gépet.Nem nyúlt a papírjához, előbb megvárta, hogy én mit írok a lapra. Leellenőriztem- és ismétigaza volt.Most, hogy végeztünk, csak egy-egy szót szóltunk egymáshoz, és ügyeltünk rá, hogy apillantásunk még véletlenül se találkozzon. Mi voltunk az egyetlen pár az osztályban, aki márvégzett- a többiek még keményen dolgoztak a kísérleten időközben. Mike Newton volt alegnagyobb gondban- állandóan csak rám és Bellára figyelt a dolga helyett.„Bárcsak ott maradt volna, ahova ment!”- gondolta Mike és közben szúrósan nézett rám.Hmmm, ez érdekes. Nem gondoltam volna, hogy ennyire hasonlóképp érzek vele- de itt nema távolmaradásra gondolok. Ez is egy új fejlemény, amit az új lány érkezése okozott.És még érdekesebb, hogy ez a gyűlölet-mily meglepő- bizony kölcsönös …Újra lenéztem a lányra, és elbódított, akár ölni is tudtam volna érte, és nem értettem, hogykelthet ennek ellenére is ilyen hétköznapi benyomást …egyszerűen felforgatta az életem …Nem tudtam, nem akartam látni, amit tervez vele Mike. Most, Mike gondolatain keresztülnem tűnt, olyan csinosnak … nem, olyan szokatlanul, mint számomra …Az arca inkább volt „figyelemre méltó”, sem mint gyönyörű,.Nem teljesen szimmetrikus- akissé hegyes álla nincs összhangban a széles pofijával, és a színek is extrémek rajta- avilágos-sötét kontraszt a bőre és a haj közt és azok a szemek, a sok-sok néma kérdéssel …A tekintete hirtelen az enyémbe fúródott.Visszanéztem rá, megpróbáltam legalább egyet is megfejteni a sok kérdése közül.„Kontaktlencsét viselsz?”- kérdezte hirtelen.„Nem”- majdnem elmosolyodtam a gondolatra, hogy pont az én szemem szorulna javításra.„Oh”- motyogta.”Csak azért gondoltam, mert valahogy más színűnek tűnik a szemed.”Hirtelen megborzongtam a tudattól, hogy úgy tűnik ma nem én vagyok az egyetlen, akimegpróbálja kinyomozni a titkokat. Vállat vontam, majd kihúzott vállakkal a tanárra néztem,amint az a szokásos köreit rótta az apró teremben. Valóban, volt valami változás a szememszínében, ahhoz képest mikor legutóbb beléjük nézett. Hogy felkészítsem magam a mai nap