Az első találkozás

„Azt mondja mindenkinek, hogy elvisz a bálba.” Mondta, hangja megtelt tigris-macskadühvel. „Vagy bolond, vagy még mindig azt akarja helyrehozni, hogy majdnem megöltmúlt… nos, emlékszel.” Tette hozzá szárazon. „És úgy gondolja, valahogy a bál a legjobbmódja ennek. Szóval kitaláltam, ha veszélyeztetem az életét, akkor egálban leszünk, és akkornem próbál többet kártalanítani. Nincs szükségem ellenségekre, és talán Lauren ismegnyugszik, ha békén hagy engem. Habár lehet, hogy tönkreteszem a Sentra-ját.” Folytatta,most elgondolkozva. „Ha nincs kocsija, senkit se tud elvinni a bálba…”Olyan serkentő volt látni, hogy néha ő is rosszul értelmez dolgokat. Tyler kitartásának semmiköze se volt a balesethez. Nem úgy tűnt, hogy tudatában lett volna a vonzerejének, amellyelminden fiút megfogott a suliban. Azt se vette észre, hogy milyen vonzerővel bír felettem is?Ah, ez működött. Elméjének zavarba ejtő működése mindig lekötött. Kezdtem kontroltgyakorolni magam felett, megláttam valamit a bosszún és a kínzáson túl…„Hallottam erről.” Mondtam neki. Abbahagyta a beszédet, és szükségem volt arra, hogyfolytassa.„Hallottál?” Kérdezte hitetlenkedve. És aztán hangja mérgesebb lett, mint előtte volt. „Halebénulna nyaktól lefelé, akkor se tudna elmenni a bálba.”Azt kívántam, valahogy bárcsak megkérhetném arra, folytassa a halálos fenyegetéseket és atesti bántalmazásokat, amik bolondságnak hangzottak. Nem találhatna jobb módszert, hogylenyugtasson. És szavai – csak gúnyosak az ő esetében, túlzás – emlékeztetők voltak, amikrenagyon is szükségem volt.Felsóhajtottam, és kinyitottam szemeimet.„Jobb?” Kérdezte félénken.„Nem igazán.”Nem, nyugodtabb voltam, de nem jobban. Mivel rájöttem, hogy nem ölhettem meg a Lonnienevű szörnyet, mégis meg akartam tenni, majdnem jobban, mint bármit a világon. Majdnem.Az egyetlen dolog ebben a pillanatban, amit jobban akartam, mint egy nagyon is jogosgyilkosság elkövetését, az ez a lány volt. És habár nem lehetett az enyém, csak egy álom volt,mégis lehetetlenné tette, hogy gyilkos vérengzést tartsak ma este – nem számított, mennyireigazolható tett lett volna.Bella egy gyilkosnál jobbat érdemelt.Hét évtizedet töltöttem el azzal, hogy valami más legyek – bármi más, mint egy gyilkos. Azerőfeszítés azon évei se tettek érdemessé arra, hogy a lány mellett üljek. És mégis úgyéreztem, hogy ha visszatérek abba az életbe – egy gyilkos életébe – még ha csak egyetlenéjszakára is, biztos elvesztem örökké Bellát. Még ha nem is iszom vérükből – még ha nem islesznek vérvörösek a szemeim bizonyíték gyanánt – nem észlelné a különbséget?Próbáltam elég jó lenni számára. Ez egy lehetetlen cél volt. Mégis próbálkoztam.„Mi a baj?” Suttogta.Lehelete elöntötte orromat, és emlékeztem, miért nem érdemlem meg őt. Mindezek után, mégakkor is, hogy szerettem őt… még mindig összefolyt tőle a nyál a számban.Annyi őszinteséget kellett adnom neki, amennyit csak tudtam. Tartoztam ennyivel neki.„Néha problémám van a vérmérsékletemmel, Bella.” Kibámultam a sötét éjszakába, aztkívánva, hogy meghallotta a rémületet a hangomban, és hogy mégse tette. Többnyire hogynem hallotta. Fuss, Bella, fuss. Maradj, Bella, maradj. „De az nem segítene rajtam, havisszamennék és levadásznám azokat a…” Csak a gondolat majdnem kirántott a kocsiból.Mély levegőt vettem, hagyva illatát, hogy perzselje torkomat. „Legalábbis erről próbálommeggyőzni magamat.”„Oh.”Semmi mást nem mondott. Mennyit hallott ki a szavaimból? Lopva rápillantottam, de arcakiolvashatatlan volt. Üres a sokktól, talán. Nos, legalább nem sikított. Még nem.