Az első találkozás

Ben már a helyén volt, pont mögöttem ült, összerendezte a házi feladatát, hogy beadhassa.Emmett és én leültünk és ugyanazt megcsináltuk. A terem még nem csendesedett el; a halkbeszélgetések zaja addig folytatódott, míg Mrs. Goff figyelmet nem kért. Nem sietett, éppakkor javította ki a múlt órai teszteket.„Szóval.” Mondta Emmett, hangja hangosabb volt, mint arra szükség lett volna – ha ténylegcsak nekem beszélt volna. „Elhívtad már Angela Webber-t?”A mögöttem lévő papírsusogás hangja hirtelen elállt, miközben Ben megdermedt, figyelmét ami beszélgetésünkre fordította.Angela? Angeláról beszélnek?Remek. Felkeltettük érdeklődését.„Nem.” Mondtam, lassan megráztam a fejem sajnálkozva.„Miért nem?” Rögtönözte Emmett. „Gyáva vagy?”Rágrimaszoltam. „Nem. Úgy hallottam, valaki más érdekli.”Edward Cullen el akarta hívni Angelát? De… Nem. Nem tetszik ez nekem. Nem akaromAngela közelében látni. Ő… nem neki való. Nem… biztonságos.Nem számítottam az udvariasságra, a védelmező ösztönre. Arra törekedtem, hogy féltékenylegyen. De akárhogy is, működött a dolog.„Hagyod, hogy ez megállítson téged?” Kérdezte Emmett gúnyosan, megint rögtönözve. „Nemvagy kész egy kis versenyre?”Rámeredtem, de felhasználtam, amit adott nekem. „Nézd, gondolom tényleg kedveli ezt a Bengyereket. Nem fogom megpróbálni meggyőzni őt. Vannak más lányok is.”A mögöttem lévő székről érkező reakció felvillanyozó volt.„Ki?” Kérdezte Emmett visszatérve a forgatókönyvhöz.„A labortársam azt mondta, valami Cheney nevű gyerek. Nem hiszem, hogy tudom ki is az.”Elharaptam a mosolyom. Csak a dölyfös Cullen-eknek sikerülhet azt színlelni, hogy nemismernek mindenkit ebben az apró iskolában.Ben feje kavargott a döbbenettől. Én? Edward Cullen helyett? De miért kedvelne engem?„Edward.” Motyogta Emmett egy kicsit halkabban, szemét a fiú felé forgatva. „Pont mögöttedül.” Tátogta, olyan nyilvánvalóan, hogy az emberek könnyedén leolvashatták a szavakat aszájáról.„Oh.” Motyogtam vissza.Megfordultam a székemen és rápillantottam egyszer a mögöttem lévő fiúra. Egy pillanatra aszemüveg mögötti fekete szemek megrémültek, de aztán megmerevedett és kiegyenesítettekeskeny vállát, megsértve az én tisztán lebecsmérlő értékelésemtől. Álla előre ugrott és egydühroham sötétítette el aranybarna bőrét.„Huh.” Mondtam pökhendien, miközben visszafordultam Emmett-hez.Azt hiszi, hogy jobb nálam. De Angela szerint nem. Majd én megmutatom neki…Tökéletes.„Habár nem azt mondtad, hogy Yorkie-t viszi a táncra?” Kérdezte Emmett, felhorkant,miközben kimondta a fiú nevét, mint ha kigúnyolná annak esetlenségét.„Az kétségtelenül egy csoportos döntés volt.” Biztos akartam lenni abban, hogy Ben eztegyértelműen megtudja. „Angela félénk. Ha B – nos, ha az a fiú nem meri elhívni, Angela sefogja soha.”„Te szereted a félénk lányokat.” Mondta Emmett visszatérve a rögtönzéshez. A csendeslányokat. Az olyan lányokat… hmm, nem is tudom. Talán, mint Bella Swan?Rávigyorogtam. „Pontosan.” Aztán visszatértem az előadásunkhoz. „Talán Angela belefárad avárakozásba. Talán elhívom majd a bálba.”Nem, nem fogod – gondolta Ben felegyenesedve a székén. Szóval mi van, ha Angela sokkalmagasabb, mint én? Ha őt ez nem érdekli, akkor engem se. Ő a legkedvesebb, a legokosabb, alegcsinosabb lány az iskolában… és ő engem akart.