Az első találkozás

„Vasárnap éjfélre visszajövünk. Tőled függ, mikor akarsz indulni.”„Oké, rendben. Csak először hagy búcsúzzam el Rose-tól.”„Persze.” Amilyen hangulatban volt most Rosalie, ez egy gyors búcsú lesz.Te tényleg megbolondultál, Edward – gondolta, miközben a hátsó ajtó felé ment.„Gyanítom, hogy igen.”„Játszd el az új dalt nekem még egyszer.” Kérte Esme.„Ha szeretnéd.” Egyeztem bele, habár egy kicsit haboztam, hogy kövessem a dal hangzását azelkerülhetetlen vég felé – a vég, amely ismeretlen módon sajgott bennem. Gondolkoztam egypillanatig, majd előhúztam a kupakot a zsebemből és az üres kottatartóra helyeztem. Ezsegített egy kicsit – az én kis emléktárgyam az igenjérőlBólintottam magamnak, és elkezdtem játszani.Esme és Alice pillantást váltottak, de egyikőjük se kérdezett.„Nem mondta még neked senki, hogy ne játssz az étellel? Kiáltottam Emmett-nek.„Oh, hé Edward!” Ordította vissza, vigyorgott és integetett. A medve előnyt szerzettfigyelmetlenségéből, és nehéz mancsai nekicsapódtak Emmett mellkasához. Az éles karmokszétszaggatták a pólóját, és visítva végigcsúsztak a bőrén.A medve magas hangon felbőgött.A pokolba, ezt a pólót Rosalie-től kaptam!Emmett visszamorgott a felbőszült állatra.Felsóhajtottam és leültem egy kényelmes szikladarabra. Ez eltarthat egy darabig.De Emmett majdnem végzett. Hagyta a medvének, hogy megpróbálja lecsapni a fejétmancsának egy újabb erős ütésével, nevetett azon, hogy az ütést kikerülte és a medvevisszatántorgott. A medve morgott és Emmett nevetve viszonozta azt. Majd az állatra vetettemagát, ami egy fejjel magasabb volt nála hátsó lábaira állva, és testük egymásba gabalyodva aföldre zuhant, magukkal rántva egy jókora fenyőfát. A medve morgása egy bugyogássalfejeződött be.Pár perccel később Emmett odakocogott, ahol én vártam rá. Pólója tönkrement, elszakadt ésvéres volt, ragadt a nedvességtől és tele volt szőrrel. Sötét, göndör haja se volt a legjobbállapotban. Óriási vigyor volt az arcán.„Ez egy erős példány volt. Majdnem megéreztem, mikor megkarmolt.”„Olyan gyerekes vagy, Emmett.”Nézte a sima, tiszta, fehér ingemet. „Nem tudtad levadászni a hegyi oroszlánt?”„Természetesen megtettem. Csak én nem eszek úgy, mint egy bennszülött.”Emmett dübörögve felnevetett. „Bárcsak erősebbek lennének. Több móka lenne benne.”„Senki se mondta, hogy meg kell küzdened az ételért.”„Igen, de ki mással harcolhatnék? Te és Alice csaltok, Rose soha se akarja összekócolni ahaját, és Esme mérges lesz, ha Jasper és én igazán belemélyülünk a dologba.”„Az élet mindenhol nehéz, igaz?”Emmett rám vigyorgott, testhelyzetét megváltoztatta, így hirtelen támadó pozícióba került.„Gyerünk, Edward. Csak kapcsolj ki egy percre és küzdj igazságosan.”„Nem tudom kikapcsolni.” Emlékeztettem.„Kíváncsi lennék, mit csinál az az emberlány, hogy ki tud téged zárni a fejéből?” Merengett elEmmett. „Talán tudna nekem adni pár tippet.”Jókedvem eltűnt. „Maradj tőle távol.” Morogtam fogaimon keresztül.„Érzékeny, érzékeny.”Felsóhajtottam. Emmett leült mellém a sziklára.