Az első találkozás

Nem voltam benne biztos, hogy tudnám kivitelezni az elrablását. Nem leszek képes sokáigközel maradni hozzá. Talán csak vissza kéne vinnem az anyjához. De ez veszélyes lenne.Számára.És számomra is, értettem meg hirtelen. Ha véletlenül megölném… Nem tudtam pontosanmennyi fájdalmat okozna, de azt tudtam, hogy az érzés heves lenne, és sokoldalú.Az idő gyorsan telt, amíg a gondokkal foglalkoztam, amikkel szembe kellett néznem: egy vitavárt rám otthon, konfliktus a családommal, és gondok, amikkel azután kelleszszembenéznem…Nos, többet nem panaszkodhattam, hogy az életem unalmas lenne az iskolán kívül. A lány eztteljesen megváltoztatta.Emmett és én csendben az autóhoz sétáltunk, amikor a csengő megszólalt. Aggódott miattam,és aggódott Rosalie miatt. Tudta kinek az oldalára kellesz állnia egy vitában, és ez zavarta őt.A többiek a kocsiban vártak ránk, szintén csendben. Nagyon csendes csoport voltunk. Csak énhallhattam a kiabálást.Idióta! Őrült! Hülye! Tökkelütött! Önző, felelőtlen bolond! Rosalie kitartóan üvöltötte asértéseit a fejében. Így nehéz volt hallani a többieket, de megpróbáltam nem oda figyelni rá.Emmettnek igaza volt Jasperrel kapcsolatban. Biztos volt az elhatározásában.Alice zaklatott volt, aggódott Jasper miatt, ahogy végig ugrált a látomásain. Nem számítottJasper melyik úton ment a lányért, Alice mindig ott látott engem, megakadályozva őt.Érdekes… sem Rosalie, sem Emmett nem voltak vele a víziókban. Szóval Jasper úgy tervezteegyedül fog dolgozni. Ez megkönnyíti a dolgokat.Jasper volt a legjobb, legtapasztaltabb harcos közülünk. Az egyetlen előnyöm az volt, hogyhallottam a mozdulatait, mielőtt megtehette volna őket.Sosem harcoltam még Emmettel vagy Jasperrel a játékon kívül. Rosszul éreztem magam agondolat miatt, hogy tényleg megpróbálok ártani Jaspernek…Nem, nem fogom bántani. Csak megakadályozom. Ez minden.Alicre koncentráltam, megjegyezve Jasper különböző támadási terveit.Ahogy ezt tettem, a víziók megváltoztak, egyre messzebb és messzebb kerülve a Swan háztól.Korábban vágtam el az útját…Hagyd abba Edward! Nem történhet így. Nem fogom hagyni.Nem válaszoltam, csak tovább figyeltem.Elkezdett távolabb keresgélni, a ködös és bizonytalan lehetőségek között. Mind homályosvolt, és határozatlan.A feszült csönd nem változott meg egész haza vezető úton. Leparkoltam a nagy garázsban;Carlisle Mercedese ott állt Emmett nagy jeepje, Rose M3-a, és az én Vanquish-em mellett.Örültem, hogy Carlisle már itthon van – ennek a csendnek robbanással lesz a vége, és aztakartam ő is ott legyen, amikor ez megtörténik.Egyenesen az ebédlőbe mentünk.A szobát természetesen sose használtuk a rendeltetésének megfelelően. De egy hosszú, oválismahagóni asztallal és székekkel volt berendezve – ügyeltünk rá, hogy minden a látszatnakmegfelelő legyen. Carlisle szerette konferencia teremként használni. Egy csoport ilyen erős,és különböző személyiségnek néha szükséges volt megvitatni a dolgokat nyugodtan, ülőhelyzetben.Volt egy olyan érzésem, hogy ez ma nem sokat fog segíteni.Carlisle a szokásos székén ült, a szoba keleti végénél. Esme mellette volt – az asztal felettegymás kezét megfogták.Esme engem nézett, arany szemei tele szomorúsággal.Maradj. Ez volt az egyetlen gondolata.Azt kívántam bár rá tudnék mosolyogni a nőre, aki igazán az anyám volt, de jelen pillanatbannem tudtam őt megnyugtatni.