Az első találkozás

üldögélt volna. Az emberek általában kényszeresen megosztják a gondolataikat másokkal éshamar beilleszkednek. Ilyen emberek vették körül őt is, akár egy jellegtelen birkanyáj. Azembereknek ez a szükségletük ráadásul különösen erős a kamasz éveik során. Az nem lehet,hogy ez a csaj kivétel legyen ez alól.De senki sem adott bizonyosságot erről az asztalnál, ahol ült. Bella biztos különösenfélénk, ha senkinek sem beszélt róla. Talán az apjának elmondta…biztosan vele alegszorosabb a kapcsolata… De ez sem valószínű, hiszen ő sem töltött még túl sok időt alányával eddig. Az anyjához állhat a legközelebb… Talán néha követnek kéne Swanfőkapitányt, hogy tudjam, ő mit gondol erről.„Valami új?” – kérdi Jasper.„Semmi. Egyszerűen nem hallom a gondolatait”Erre az infóra mind felhúzták a szemöldöküket.„Talán mégsem vagy olyan ijesztő, mint amilyennek gondolod magad” – mondta Emmetkuncogva. – „Fogadjunk, hogy sokkal jobban meg tudnám ijeszteni”Ráemeltem a tekintetem.„Tudod, miért…?” – zavart bele megint a lány csendje feletti elmélkedésembe.„Felülemelkedhetnél már ezen…de egyébként meg fogalmam sincs!”„Jön” – mormolta Alice nekünk. A testem megmerevedett. – „próbálj meg emberkéntviselkedni”„Emberként, azt mondod?” – kérdi Emmet. Felemelte jobb öklét, megforgatta ujjait, ésezzel felfedi az addig ott rejtegetett hógolyót. Még csak meg sem olvadt… összemorzsolta ajégtömböt, tekintete Jasperen maradt, de láttam a fejében, ki a valódi célpont. Hát igen, Aliceaz. Mikor hirtelen a lány felé dobta a hógolyót Alice szimplán kinyújtotta a kezét. Ujjaihangosan csattantak a hógolyón. A jég átrepült az ebédlőn, túl gyorsan mozogva az emberiszem számára, és mikor becsapódott a falba, megrepesztette a vakolatot. A téglákat úgyszint.A sarokban ülők tekintete mind a föltőn lévő jégdarab felé fordult, majd körülnéztek a bűnösután kutatva.„Nagyon emberi, Emmet.” – mondta metsző gúnnyal a hangjában Rosalie. – „miért nelyukaszthatnád át puszta kézzel a falat, ennyi erővel?”„Ha megtenném, azzal még a végén túlságosan lenyűgöznélek, bébi!”Megpróbáltam rájuk figyelni, de közben az arcomra fagyott a mosoly a tréfálgatásuk hallatán.Nem tudok másra figyelni, csak a sorban álló lányra. De továbbra sem hallok semmit.Hallom, Jessica milyen türelmetlen a lánnyal, aki zavartnak látszik, és céltalanul ácsorog asorban. Látom Jessica gondolatain keresztül, amint Bella vállai rózsaszínes árnyalatot kapnaka friss vértől, ahogy elpirul.Apró levegőt vettem, és megéreztem az illatot, mikor a felém irányuló fuvallat a bőrömhözért. Mike Newton volt a két lánnyal. Hallottam a hangját, verbálisan és mentálisan egyaránt,mikor megkérdezte Jassicát, mi baja a Swan lánynak. Nem szerettem, ahogy a lány körülforognak a gondolatai. Álladóan egy valószínűtlen fantázia pislákolt benne, és köddel vontabe az eszét, amint a lányt nézte, ahogy az álmodozott. (szinte azt sem tudta, hol van!)„Semmi” – hallottam Bella halk, tiszta hangját. Mint a csengőszó, ahogy hozzám száll amenzán át, de tudom, ezt csak azért érzem így, mert rá összpontosítok.„Ma csak egy limonádét kérek” . mondta, mikor ő volt soron a pultnál. Nem tudtammegállni, hogy ne vessek rá egy pillantást. A padlót fixírozza, és arca kezdi visszanyernieredeti színét. Gyorsan Emmetre néztem, aki elnevette magát az arcomon feltűnő vigyoron.„Betegnek tűnsz, bratyó!”Gyorsan rendeztem az arckifejezésem, hogy a szokásos, könnyed kifejezésem felöltsem.Jessica hangosan csodálkozva kérdezte, miért nem vett ebédet. – „Talán nem vagy éhes?” –kérdi