Az első találkozás

„Én majd itt maradok hátul.” Mondta Bella, zavartság és bosszúság tükröződött az arcán, afájdalom helyett. Talán Mike kapta a nagyját. Természetesen azt reméltem, hogy ez volt ahelyzet. Legalább Bella nem játszott többet. Ütőjét óvatosan a háta mögött tartotta, szemeibűntudatot tükröztek… Nevetésemet köhögésnek kellett álcáznom.Mi ilyen vicces? – akarta tudni Emmett.„Majd később elmondom.” Motyogtam.Bella nem szállt be újra a játékba. Az edző nem figyelt rá és hagyta Mike-ot egyedül játszani.Átfutottam a tesztet az óra végén, és Mrs. Goff hamarabb elengedett. Elszántan hallgattamMike-ot, miközben átsétáltam az udvaron. Úgy döntött, hogy szembesíti Bellát velemkapcsolatban.Jessica megesküdött, hogy járnak. Miért? Miért kellett pont Bellát felszednie?Nem vette észre az igazi jelenséget – hogy Bella szedett fel engem.„Szóval.”„Szóval mi?” Kíváncsiskodott Bella.„Te és Cullen, huh?” Te és az a torzszülött. Gondolom, ha egy gazdag srác ilyen fontosszámodra…Fogaimat csikorgattam a lealacsonyító feltételezése miatt.„Ez nem a te dolgod, Mike”Védekező. Szóval igaz. Fenébe. „Nem tetszik ez nekem.”„Nem is kell.” Csattant fel.Miért nem látja, hogy milyen cirkuszi mutatványos is ő? Mint mindannyian. Ahogy Bellátbámulja. A hideg futkos a hátamon. „Úgy néz rád, mint… mint ha meg akarna enni.”Összerezzentem, vártam a válaszát.Arca élénk piros lett, ajkait összeszorította, mint ha visszatartotta volna a légzését. Aztánhirtelen egy vigyor terült el az ajkain.Most meg nevet rajtam. Nagyszerű.Mike elfordult, gondolatai mogorvák, és elballagott átöltözni.Nekidőltem a tornaterem falának és próbáltam lecsillapítani magam.Hogy nevethetett Mike vádján – ami olyan jól célzott volt, hogy már kezdtem aggódni, Forkstúl sokat tud… Miért nevetett azon az ötleten, hogy megölhetném, mikor tudta, hogy ezteljesen igaz? Hol volt ebben a humor?Mi a baj vele?Beteges humorérzéke volt? Ez nem illet a róla kialakított elképzelésembe, de hogy lehetnékebben biztos? Vagy talán az ábrándozásom a szeleburdi angyalról igaz volt egy dologtekintetében, abban, hogy egyáltalán nem érzékeli a veszélyt. Bátor – ez volt az egyik szóerre. Mások azt mondanák hülye, de tudtam, milyen okos is ő. Habár nem számít mi volt azoka, a félelemhiánya vagy csavart humorérzéke nem tett jót neki. Ez a különös hiányosságkevert őt állandóan veszélybe? Talán mindig szüksége lesz rám itt…Mint ezelőtt, hangulatom szárnyalt.Ha fegyelmezni tudnám magam, ha biztonságos tudnék lenni, akkor talán megoldható lenne,hogy vele maradjak.Mikor Bella kisétált a tornaterem ajtaján, vállai merevek voltak és alsó ajka megint fogaiközzé szorultak – a nyugtalanság jele. De amint pillantásunk találkozott, merev vállaelernyedt és széles mosoly terült el az arcán. Különösen békés arckifejezés volt. Átsétálthozzám tétovázás nélkül, és csak akkor állt meg, mikor már olyan közel volt, hogy testénekmelege úgy öntött el, mint egy szökőár.„Szia.” Suttogta.A boldogság, amit éreztem ebben a pillanatban megint példanélküli volt.„Hello.” Mondtam, és aztán – mert a hangulatom hirtelen olyan derűs lett, nem tudtamellenállni, hogy ne incselkedjek vele – hozzátettem. „Milye volt a tornaóra?”