Az első találkozás

De… ha már szombaton rájött az igazságra… akkor egész este tudta azt… és mégis…„Sétálni mentünk.” Folytatta. „És mesélt nekem pár régi legendát – próbált megijeszteni,gondolom. És mesélt nekem egyet…”Abbahagyta, de most már nincs szükség arra, hogy lelkiismeret-furdalása legyen; tudtam mitfog mondani. Egyetlen rejtély maradt, mégpedig, hogy miért van még mindig itt velem.„Folytasd.” Mondtam.„Vámpírokról.” Vett egy lélegzetet, szavait suttogta.Valahogy, rosszabb hallani, ahogy kiejti a szót, mint hogy tudja az igazat. Megrázkódtam ahangzásától, majd összeszedtem magam ismét.„És te azonnal rám gondoltál?” Kérdeztem.„Nem. Ő… megemlítette a családodat.”Milyen irónikus, hogy pont Ephraim saját leszármazottja sértette meg a szerződést, amitmegfogadott, hogy fenntart. Egy unoka, vagy talán dédunoka. Hány éve is volt? Hetven?Rá kellett volna jönnöm, hogy nem az öregemberek, akik hisznek a legendákba, aveszélyesek. Persze, a fiatalabb nemzedék – akik figyelmeztetve lehettek, de gondolhatták,hogy ezek az ősrégi babonák nevetségesek – volt a veszélyforrás a lelepleződésnek.Feltételezem, ez most azt jelenti, hogy szabadon elpusztíthatom a kis, védtelen törzset atengerparton, amire hajlandó voltam. Ephraim és a védelmező falkája régóta halottak…„Úgy gondolta, hogy ez csak egy buta babona.” Mondta hirtelen Bella, a hangjában érződöttvalami új nyugtalanság. „Nem gondolta, hogy ez nekem jelenteni fog valamit.”A szemem sarkából láttam, hogy a kezeit kényelmetlenül szorítja.„Az én hibám volt.” Mondta egy rövid szünet után, aztán lehajtotta a fejét, mintha szégyelnémagát. „Én erőltettem ki belőle.”„Miért?” Már nem volt nehéz tartani a hangom szintjét. A legrosszabbon már túl vagyunk.Amíg a leleplezés részleteiről beszélünk, addig nem kell a következményekre gondolnunk.„Lauren mondott valamit rólad – provokálni próbált.” Grimaszolt, ahogy erre emlékezett.Némileg szórakoztam azon, hogy Bellát valaki hogyan tudja provokálni velem… „És egyidősebb fiú a törzsből azt mondta, hogy a családod nem jön a rezervátumba, csak hát úgy tűnt,hogy ez valami mást jelent. Így elhívtam Jacobot, hogy egyedül legyek vele, és kiszedtembelőle.”A fejét még lejjebb engedte, ahogy ezt beismerte, és az arckifejezése… bűntudatot tükrözött.Elfordultam tőle és hangosan felnevettem. Ő érez bűntudatot? Mit tehetett, hogy így érezzemagát?„Hogyan szedted ki belőle?” Kérdeztem.„Flörtölni próbáltam – jobban működött, mint gondoltam volna.” Magyarázta és a hangjakételkedő lett a sikeres élményétől.El tudtam képzelni – figyelembe véve a vonzerejét minden férfi tekintetébe, ami számárateljesen észrevehetetlen volt – mennyire elkápráztató lehetett, amikor megpróbált elbűvölőlenni. Hirtelen teljesen megsajnáltam a gyanútlan fiút, akire ezt a hatalmas erőt rászabadította.„Szerettem volna látni.” Mondtam, aztán ismét nevettem a sötét humoromon. Bárcsakhallhattam volna a fiú reakcióját, szemtanúja lenni ennek a lehengerlésnek. „És még tevádolsz engem azzal, hogy elkápráztatom az embereket – szegény Jacob Black.”Nem voltam annyira mérges arra, aki leleplezett, mint ahogyan azt vártam volna. Nemtudhatta. És hogyan várhatnám el bárkitől is, hogy megtagadja ettől a lánytól azt, amit akar?Nem, csak együtt tudtam érezni vele azért a kárért, amit Bella tett a fiú lelki nyugalmával.Éreztem, ahogy melegszik a köztünk lévő levegő, mivel elpirult. Ránéztem, ő pedig kifelébámult az ablakon. Nem beszélt többet.„Mit csináltál azután?” Ösztönöztem. Ideje visszatérni a horror történethez.„Keresgéltem az interneten.”Praktikus. „És az meggyőzött?”