Az első találkozás

Emmett sóhajtott. Pont, mint egy őrült ember.Bella békésen aludt, mikor bemásztam hálószobája ablakán hétfőn kora reggel. Emlékeztemaz olajra, és az ablak most csendesen nyílt ki előttem.Meg tudtam mondani - abból, hogy a haja egyenletesen feküdt a párnáján -, hogy kevésbényugtalan éjszakája volt, mint legutóbb itt jártam. Kezei az arca alatt voltak, mint egykisgyerek, és a szája kissé nyitva volt. Hallottam, ahogy lassan ki és belélegez ajkainkeresztül.Csodálatos megkönnyebbülés volt itt lenni, látni őt megint. Rájöttem, hogy igazából nemvoltam nyugodt. Semmi se volt jó, míg távol voltam tőle.Nem mintha bármi is rendben lett volna, mikor vele voltam. Sóhajtottam, hagytam, hogy aszomjúság tüze végigfusson a torkomon. Túl sokáig voltam távol. A fájdalom és vágyakozásnélküli idő még erőteljesebbé tette ezt most. Elég rossz volt, így féltem az ágya mellé térdelni,ahol el tudtam volna olvasni a könyveinek címeit. Tudni akartam a fejében kavargótörténeteket, de többtől féltem, mint a szomjúságom. Attól féltem, hogy ha túl közel engedemmagam hozzá, akkor még közelebb akarnék lenni…Ajkai lágynak és melegnek látszódtak. Elképzeltem, hogy megérintem őket ujjhegyemmel.Csak könnyedén…Ez pontosan olyan fajta hiba volt, amit el kellett kerülnöm.Szemeim végigfutottak az arcán újra és újra, változásokat keresve. A halandók mindigváltoztak – szomorú voltam a gondolattól, hogy lemaradok valamiről…Úgy tűnt, mintha… fáradt lenne. Mintha nem aludta volna ki magát a hétvégén. Szórakoznivolt?Csendesen és savanyúan nevettem azon, hogy ez mennyire felzaklatott. Mi van, ha elment?Nem birtokoltam őt. Nem volt az enyém.Nem, nem volt az enyém – és megint szomorú lettem.Egyik keze megrándult, és észrevettem, hogy volt rajta egy felületi, gyógyulófélben lévőhorzsolás a tenyere sarkában. Megsérült? Még ha ez nyilvánvalóan nem volt egy súlyossérülés, mégis felzaklatott. A seb helyét figyelve arra jutottam, hogy biztos elesett. Ez egyésszerű magyarázatnak tűnt, mindent figyelembe véve.Vigasztaló volt arra gondolni, hogy már nem kell tippelgetnem ezen apró rejtélyek eredetéttöbbé. Most már barátok voltunk – vagy legalábbis azok próbáltunk lenni. Megkérdezhettem ahétvégével kapcsolatban – a partról, és bármilyen késő esti szórakozásról, ami miatt ilyenfáradtnak nézett ki. Megkérdezhettem mi történt a kezeivel. És nevethettem, mikoralátámasztja az erről szóló elméletemet.Szelíden mosolyogtam, miközben azon tűnődtem, hogy beleesett –e a tengerbe. Jól érezte-emagát a kiránduláson. Gondolt-e rám egyáltalán. Hiányoztam-e neki töredéknyire is annak,ahogy én hiányoltam őt.Próbáltam elképzelni őt a napsütötte parton. A kép nem volt teljes, mivel soha nem voltam aFirst Beach-en. Csak képekből tudtam, hogy néz ki…Egy kis nyugtalanságot éreztem, mikor annak az okaira gondoltam, hogy miért nem láttammég egyszer se azt a szép partot, ami csak pár percnyi futásra volt az otthonomtól. Bella egyegész napot töltött La Push-ban – egy helyen, ahonnét én ki voltam tiltva egy szerződés által.Egy hely, ahol néhány öregember még mindig emlékezett a történetekre a Cullen-ekről,emlékeztek és hittek bennük. Egy hely, ahol a titkunk ismert volt…Megráztam a fejem. Emiatt nem kellett aggódnom. A Quileute-okat is kötötte a szerződés.Még ha Bella össze is futott az öreg bölcsek egyikével, nem fedhetett fel semmit. És miért lett