Az első találkozás

az önuralmánál valami többért irigyeltem. Fájó volt a különbözőség Carlisle és köztem – hogyő ilyen lágyan, félelem nélkül meg tudta érinteni a lányt, tudva, hogy sosem tenne kárt benne.A lány arca megrándult és én összerezzentem a helyemen. Egy pillanatig erősenkoncentráltam, hogy nyugton bírjak maradni.- Itt érzékeny? – kérdezte Carlisle.A lány álla megrándult.- Nem nagyon. – mondta.Egy újabb apró részlet került a helyére a jelleméből: bátor volt. Nem szerette kimutatni agyengeséget.Jóllehet ő volt a legsebezhetőbb teremtés, akit valaha láttam, ő mégsem akart gyengéneklátszani. Egy halk kuncogás csúszott ki a számon.Újabb átható pillantást vetett rám.Nos, - mondta Carlisle – az édesapja odakinn van a váróban - ha akar, haza mehet vele. Deazonnal jöjjön vissza, ha csak egy kicsit is szédül, vagy valami gond adódik a látásával.Az apja itt volt? Kutattam a gondolatok között a zsúfolt váróban, de nem tudtam elkapnibonyolult gondolatait, mielőtt a lány újra megszólalt, ideges arccal.Nem mehetnék vissza az iskolába?Talán jobb lenne, ha ma még pihenne egy kicsit. – javasolta Carlisle.A szemei felém rebbentek.- És ő visszamehet az iskolába?Viselkedj normálisan, el kell simítani a dolgot… ne vedd figyelembe, hogy milyen érzés,amikor a szemedbe néz…Valakinek meg kell vinnie a jó hírt, hogy életben maradtunk. – mondtam.Ami azt illeti, - helyesbített Carlisle -, úgy látom, az iskola nagyobbik része úgyis odakinnvan a várószobában.Ezúttal előre láttam, hogy fog reagálni – a figyelemtől való idegenkedést. Nem okozottcsalódást.Jaj, nem! – nyögte és a kezébe temette az arcát.Örültem, hogy végre jól tippeltem. Kezdtem kiismerni…Netán mégis inkább itt maradna? – kérdezte Carlisle.Nem, nem! – mondta gyorsan, majd átlendítette a lábát a matrac szélén és lejjebb csúszott,míg a lába a földre nem került. Egyensúlyát vesztve visszaesett Carlisle karjaiba. Carlisleelkapta és megtartotta.Újra elöntött az irigység.Jól vagyok. – mondta halványan elpirulva a lány, mielőtt Carlisle kommentálhatta volna azeseményeket. Persze Carlisle-t ez nem zavarta. Megbizonyosodott róla, hogy a lányvisszanyerte az egyensúlyát, majd visszahúzta a kezeit.Vegyen be Tylenolt, ha fáj. – utasította Carlisle.Egyáltalán nem fáj annyira.Carlisle mosolyogva aláírta a kórlapot.Úgy hallom, elképesztő szerencséje volt.Kicsit felém fordította az arcát és keményen rám nézett.Szerencsém volt, hogy Edward ott állt a közvetlen közelemben.Óh, igen, persze. – értett egyet gyorsan Carlisle, meghallva a lány hangjában azt, amit én ishallottam. A gyanúját nem írta a képzelete számlájára. Még nem.„Innentől a tiéd.” Gondolta Carlisle. „Intézd úgy, ahogy jónak látod.”Kösz szépen. – suttogtam gyorsan és halkan. Egyetlen ember sem hallotta meg. Carlisle ajkaiegy kicsit felfelé görbültek a szarkazmusom hatására, majd Tylerhez fordult.Attól tartok, neked kicsit hosszabb ideig kell velünk maradnod. – mondta, miközbenmegvizsgálta a vágásokat az arca bal oldalán.