Az első találkozás

„El kell mennem,” suttogtam Alice-nek, figyelmen kívül hagyva őt.„Edward, ezen már túl vagyunk.” Mondta Emmett hangosan. „Ez a legjobb út ahhoz, hogy alány beszélni kezdjen. Amellett, ha elmész, nem fogjuk tudni biztosra, hogy beszél-e, vagysem. Maradnod kell, és meg kell ezzel birkóznod.”„Nem látom, hogy bárhova is elmennél, Edward.” Mondta nekem Alice. „Nem tudom, hogyeltudsz-e még egyáltalán menni.” Gondold meg, tette hozzá némán. Gondold végig ezt.Láttam hogyan érti. Igen, az ötlet, hogy soha többé nem látom a lányt… fájdalmas volt. Deszükséges is. Nem hagyhattam beteljesülni egyik jövőképet sem, amikre szemlátomást énítéltem őt.Nem vagyok teljesen biztos Jasperben, Edward, folytatta Alice. Ha elmész, ha úgy gondolja,hogy veszélyt jelent számunkra…„Nem hallok ilyet,” ellenkeztem vele, még mindig csak félig odafigyelve a beszélgetésünkre.Jasper habozott. Semmit se tett volna, amivel Alice-nek fájdalmat okozhat.Nem ebben a pillanatban. Kockáztatnád az életét azzal, hogy védtelenül itt hagyod?„Miért csinálod ezt velem?”nyögtem. A fejemet a kezeimbe temettem.Nem én voltam Bella védelmezője. Nem lehettem az. Nem volt erre elég bizonyíték Alicelátomása?Én is szeretem őt. Vagy majd fogom. Ez nem ugyanaz, de attól még mellette akarok lenni.„Te is szereted?” suttogtam hitetlenül.Felsóhajtott. Olyan vak vagy, Edward. Hát nem látod hová tartasz? Nem látod, hogy hol vagymáris? Ez elkerülhetetlenebb, mint hogy a Nap keleten fog felkelni. Látva, amit én látok…Rémülten megráztam a fejem. „Nem.” Próbáltam eltűntetni a víziót, amit mutatott nekem.„Nem kell így történnie. El fogok menni. Meg fogom változtatni a jövőt.”„Megpróbálhatod.” Mondta szkeptikusan.„Ó, ugyan már!” kiáltotta Emmett.„Figyelj oda,” sziszegte Rose. „Alice látja, hogy beleesett egy emberbe! Milyen klasszikus,Edward!”Alig hallottam őt.„Mi?” mondta Emmett meghökkenve. Aztán kirobbanó nevetése végig visszhangzott aszobán. „Hát erről van szó?” Nevetett újra. „Kemény dió, Edward.”Éreztem a kezét a vállamon, de figyelmetlenül leráztam magamról. Nem tudtam rá figyelni.„Beleesett egy emberbe?” ismételte meg Esme, csodálkozva. „A lányba, akit ma megmentett?Beleszeretett?”„Mit látsz Alice? Pontosan,” kérdezte Jasper.Alice odafordult hozzá, én továbbra is meredten bámultam rá.„Minden azon múlik, hogy elég erős-e, vagy sem. Vagy ő maga öli meg - újra felém fordult –aminek igazán nem örülnék, Edward, nem is beszélve arról, hogy mi történne veled–” megintJasperre nézett,- „vagy valamikor egy lesz közülünk.”Valaki levegőért kapott, de nem néztem meg, hogy kicsoda.„Nem fog megtörténni!” Üvöltöttem újra. „Egyik sem!”Alice mintha meg se hallotta volna. „Minden attól függ,” ismételte. ”Talán elég erős lesz,hogy nem ölje meg – de közel lesz hozzá. Hihetetlen önfegyelemre lesz szüksége.”Merengett. „Többre, mint amennyi Carlisle-nak van. Éppen, hogy csak elég erős lesz… Azegyetlen dolog, amihez nem lesz elég erős, az az, hogy távol maradjon tőle. Az veszett ügy.”Nem találtam a hangomat. Úgy tűnt, mindenki így van ezzel. A szoba csöndes volt.Alice-re néztem, mindenki más engem bámult. Öt különböző perspektívából láthattam, sajátrémült arckifejezésemet.Egy hosszú pillanat után, Carlisle felsóhajtott.„Nos, ez… megbonyolítja a dolgokat.”