Az első találkozás

valószínű… De miért pazaroljam az időt reménytelenségre? Nem volt vesztegetnivaló időm,ha azt Bellával tölthettem. Minden másodperc számított.Mr. Banner belépett a terembe, maga után húzva egy ősrégi TV-t és videó lejátszót. Átugrottegy leckét, ami fölöttébb nem érdekelte – genetikai rendellenességek – azzal, hogy egy filmetjátszik le nekünk a következő három napban. A ’Lorenzo olaja’ nem volt egy vidám darab, deez nem állította meg az izgalmat a teremben. Se jegyzet, se dolgozati anyag. Három szabadnap. Az emberek ujjongtak.Számomra nem számított egyik tekintettben se. Nem terveztem bármire is figyelni, csakBellára.Ma nem húztam el messzire a székem az övétől, hogy teret hagyjak magamnak alevegővételhez. Helyette közel ültem hozzá, mint ahogy minden normális ember tette volna.Közelebb, mint ahogy a kocsiban ültünk, elég közel, hogy bal oldalam érezze a bőrébőláramló forróságot.Furcsa tapasztalat volt, egyszerre élvezetes és idegtépő, de jobban szerettem ezt, mint hogyegymással szemben ültünk volna. Ez több volt, mint amihez hozzászoktam, és mégis arraeszméltem rá, hogy ez se volt elég. A vonzás annál erősebb volt, minél közelebb kerültemhozzá.Azzal vádoltam, hogy vonzotta a veszélyt. Épp most, úgy tűnt, hogy ez szó szerint igaz volt.Én voltam a veszély, és minden centivel, amivel közelebb engedtem magam hozzá, vonzódásanagymértékben növekedett.És ezután Mr. Banner lekapcsolta a világítást.Különös volt, hogy ez mennyit változtatott mindenen, tekintettbe véve, hogy a fény hiányanem sokat jelentett a szemeimnek. Még mindig ugyanolyan tisztán láttam, mint azelőtt. Aszoba minden részlete világos volt előttem.Szóval miért jelent meg ez a hirtelen elektromos vibrálás a levegőben, a sötétben, ami nem isvolt sötét számomra? Azért volt, mert tudtam, hogy én voltam az egyetlen, aki tisztán látott?Hogy Bella és én láthatatlanok voltunk a többiek számára? Mint ha egyedül lettünk volna,csak mi ketten, elrejtőzve a sötét teremben, olyan közel ülve egymáshoz…A kezem felé mozdult az engedélyem nélkül. Csak megérinteni a kezét, megfogni azt asötétségben. Nincs hiba. Megígértem magamnak, hogy nem követek el hibákat, nemszámított, hogy azok milyen minimálisnak is tűntek. Ha megfogom a kezét, csak többet fogokakarni – még egy jelentéktelen érintést, még közelebb kerülni hozzá. Éreztem ezt. Egy újfajtavágy növekedett bennem, azon munkálkodva, hogy elnyomja önuralmamat.Nincs hiba.Bella keményen összefonta karjait a mellkasa körül, és kezeit ökölbe szorította, mint ahogy énis.Mire gondol? Oda akartam súgni neki a szavakat, de a terem túl csendes volt még ahhoz is,hogy sikerüljön egy suttogós beszélgetést lefolytatni.A film elkezdődött, megvilágítva egy kicsit a sötétséget. Bella rám pillantott. Észrevette amerevséget, ahogy testemet tartottam – úgy mint ő – és mosolygott. Ajkai kissé szétváltak, ésszemei tele voltak meleg csábítással.Vagy talán csak azt láttam, amit akartam látni.Visszamosolyogtam; légzése erőtlen zihálássá vált és gyorsan elnézett rólam.Ez csak rontott a helyzeten. Nem ismertem a gondolatait, de hirtelen biztos voltam abban,hogy igazam volt azelőtt, és hogy azt akarta, hogy érintsem meg. Ő is érezte ezt a veszélyesvágyat, mint ahogy én is.A teste és az én testem között az elektromosság tovább vibrált.Nem mozdult meg egész óra alatt, tartva feszes, szabályozott testtartását, mint ahogy én asajátomat. Egyszer-egyszer felém pillantott, és a vibráló áramlat megrázott egy hirtelenlökéssel.