Az első találkozás

amihez tartják magukat, mint Carlisle elvei. Ha valaki megteszik nekik, de végül mégismegölik, nem csinálnak belőle gondot. Nehéz lenne így elmagyarázni Tanyának…„Női gondok?” – kérdezte, elutasítva a titkolózásom.Enyhén hisztérikusan elnevettem magam. „elég rossz helyen keresgélsz.” – mondtammosolyogva.Utána csendben maradtunk. Hallottam, ahogy az agyában egyre keresgél, mi lehet a gondom,próbál összefüggéseket keresni.„Még csak nem is közelíted az igazságot.” – mondtam neki„Ez most célzás?” – kérdezte.’”Kérlek menj el Tanya.” – újra csendben maradt, és spekulált. Elutasítottam a gondolataités próbáltam a csillagokra koncentrálni. Adott nekem pár csendes percet, majd a gondolatai újirányt vettek. „ Hová fogsz menni, ha itt hagysz, Edward? Vissza Carlislehoz?”„Nem hiszem.” – suttogtam neki. Hová mehetnék? Nincs olyan hely a világon, ami akáregy kicsit is érdekelne. Semmi sem volt, amit csinálni, vagy látni akartam volna. Mert nemérdekelt, hová megyek, csak el akartam jutni Forksból, ahová a leginkább vágytam. Utáltamezt. Hogy mehetnék vissza ezek után??! Tanya vékony kezét a vállamra tette.Megmerevedtem, de nem bújtam ki a keze alól. Arra gondolt, talán jól esik most nekem. Egybaráti gesztus.„Szerintem vissza fogsz menni.” – mondta, enyhe orosz akcentussal. - „Nem érdekes mi…vagy ki… üldözött el téged. De csak rá fogsz tudni gondolni, amíg nem nézel szembe vele.”A gondolatai is olyan biztosak voltak ebben, mint a szavai. Megpróbáltam magamhoz ölelni avízióját. De a lány arca villan be újra. Sosem kételkedtem a bátorságomban, és aképességeimen. Azt hittem, bármivel szembe tudok nézni. De ez a hitem összeomlott azon aszörnyű órán, a bioszteremben.Megpusziltam a vállát és eltoltam magamtól felém forduló arcát. Elmosolyodott agyorsaságomon.„Köszönöm Tanya, szükségem volt rá, hogy halljam ezt.”Gondolatai ingerültek lettek. – „Érezd magad otthon, mondtam már. Remélem majdmeggondolod magad egyszer.”„Bocsáss meg, Tanya. Tudom, hogy túl jó vagy hozzám. Én csak…még nem találtammeg, amit keresek.”„Nos, ha elmész, legalább még láttuk egymást előtte. Viszlát, Edward”„Viszlát, Tanya” – ahogy kimondtam a szavakat, mintha láttam volna őket. Láttammagam, ahogy elmegyek. Elég erős voltam ahhoz, hogy oda mennyek, ahova vágyom.„Még egyszer köszönöm”Fürgén talpra szökkent és ahogy eliramodott, kísértetiesen futott át a havas terepen. A hónakmég besüppedni sem volt ideje, olyan gyorsan keresztülfutott rajta. Nem nézett hátra.Felzaklatta az elutasításom, láttam, mielőtt faképnél hagyott. Nem akart még egyszer látni,mielőtt elmegyek. Bosszúsan elhúztam a számat. Nem akartam megbántani Tanyát, de azérzései nem voltak mélyek és tisztának nevezhetők. Mindenesetre van, amit nem tudokvisszafordítani. Nem éreztem magam túl lovagiasnak, de így jártam…A térdemre támasztottam az államat, és megint a csillagok felé fordultam. Valaminyugtalan érzés szállt meg hirtelen. Tudtam, hogy Alice látta, ahogy hazatérek, és ezt el ismondta a többieknek. Ez biztos boldoggá tette őket. Főleg Carlislet és Esmet. Amint acsillagokra néztem, megpróbáltam kitörölni az emlékezetemből azt a bizonyos arcot. Asziporkázó csillagok helyett csak az a két csokoládébarna szem nézett vissza rám aztkérdezve, hogy gondolhattam átlagosnak?...És valóban. Nem tudtam, hogy, de mintha az összes érzésembe beleláttak volna ezek akíváncsi szemek. De tudtam, hogy ha visszamegyek sem fogom hallani a gondolatait.