Az első találkozás

pulóvere ujját és lecsukta a szemét. Emlékeztem a novellára, de nem jutott eszembe semmisértő dolog belőle, ami felzaklathatta volna. Még egy rejtély. Felsóhajtottam.Nyugodtan feküdt, csak egyszer mozdult meg, hogy haját kisimítsa az arcából. Feje fölöttszétterítette, egy gesztenyebarna folyónak látszott. Majd újra mozdulatlan lett.Légzése lelassult. Néhány hosszú perccel később ajkai remegni kezdtek. Motyogott álmában.Lehetetlen volt ellenállni. Olyan messzire elhallgattam, amennyire csak tudtam, a házhozközeli hangokat keresve.Két evőkanál liszt… egy pohár tej…Gyerünk! Dobd kosárra! Oh, gyerünk már!A pirosat, vagy a kéket… vagy talán valami hétköznapibbat kellene felvennem…Senki se volt a közelben. Leugrottam a földre, csendesen lábujjhegyre érkezve.Ez nagyon helytelen volt, nagyon kockázatos. Milyen leereszkedő voltam, mikor Emmett-etbíráltam a gondatlansága és Jasper-t az elveinek hiánya miatt – és most én is tudatosansemmibe vettem az összes szabályt, ami által a hibájuk semmiségnek tűntek az enyémhezképest. Valaha én voltam a felelősségteljes.Felsóhajtottam, és gondatlanul kiléptem a napsütésre.Kerültem, hogy magamra nézzek a Nap ragyogásában. Elég rossz volt az is, hogy a bőrömmár az árnyékban is úgy nézett ki, mint a kő és nem volt emberi; nem akartam látni Bellát ésmagamat egymás mellett a napsütésben. A különbség kettőnk között már így is leküzdhetetlenvolt, elég fájdalmas e látvány nélkül is.De nem tudtam figyelmen kívül hagyni a szivárványszínű ragyogást, ami Bella bőréntükröződött vissza, mikor a közelébe értem. Állam megmerevedett a látványtól. Tudnék mégijesztőbb lenni? Elképzeltem rémületét, ha most kinyitná a szemét…Elkezdtem visszavonulni, de megint motyogott, amivel ott tartott.„Mmm… Mmm.”Semmi érthető. Nos, egy kicsit még várhattam.Óvatosan elloptam a könyvét, kinyújtottam a karom és visszatartottam a légzésemet, amíg aközelében voltam, minden esetre. Levegőt vettem, mikor már pár méterre voltam tőle,megízlelve, hogy a napsütés és a friss levegő hogyan hatott az illatára. A meleg megédesítetteaz illatát. A torkom vágytól égett, a tűz friss és indulatos volt, mert túl sokáig voltam távoltőle.Egy pillanatot ennek kontrolálásával töltöttem, majd – kényszerítve magamat, hogy orrmon átvegyem a levegőt – kinyitottam a könyvet a kezemben. Az első történettel kezdett… Gyorsanátfutottam az Érzelem és Értelem harmadik fejezetén, valami sértőt keresve Austin túlságosanis udvarias prózájában.Mikor a szemem automatikusan megállt a saját nevemen – Edward Ferrars karaktere itt lettelőször bemutatva – Bella ismét megszólalt.„Mmm. Edward.” Sóhajtott.Ez alkalommal nem tartottam attól, hogy felébredt. Hangja csak egy halk, szomorkásmotyogás volt. Nem a rémült sikítás, amit akkor hallottam volna, ha most felébredne.Az élvezet harcolt az önutálattal. Legalább még mindig rólam álmodik.„Edmund. Ahh. Túl… közel…”Edmund?Ha! Egyáltalán nem rólam álmodott, jöttem rá komoran. Az önutálat újra életre kelt. Egykitalált karakterről álmodott. Ez túl sok volt önteltségemnek.Visszavittem a könyvét, és visszaosontam az árnyék fedezékébe – ahová tartoztam.A délután eltelt és néztem, érezve megint a reménytelenséget, miközben a Nap lassan lementaz égen, és az árnyék egyre közelebb kúszott hozzá a pázsiton. Vissza akartam őket nyomni,de a sötétség elkerülhetetlen volt; az árnyék elérte őt. Mikor a napfény eltűnt, a bőre túlsápadtnak tűnt – kísértetiesnek. Haja megint sötét volt, majdnem fekete arcához képest.