Az első találkozás

Elfordítottam a kulcsot, csak a kabátja gombját láttam, és mosolyogtam, miközbenelhajtottam.7. DallamVárnom kellett, mikor visszaértem a sulihoz. Az utolsó órának még nem volt vége. Ez jó volt,mert át kellett gondolnom pár dolgot, és szükségem volt egy kis egyedüllétre.Az illata átjárta az autót. Nem húztam le az ablakot, hagytam, hogy ostromozzon az illat,próbáltam hozzászokni a torkomat égető érzéshez.Vonzalom.Ez egy megfontolásra váró probléma volt. Annyi oldala, annyi különböző jelentése és szintjevolt. Nem ugyanaz, mint a szerelem, de nagyon is közel volt ahhoz.Nem tudhattam, hogy Bella vonzódik-e hozzám. (Mentális némasága egyre idegesítőbb leszaddig, míg az őrületbe nem kerget vele? Vagy volt ennek egy határa, amit végül el fogokérni?)Próbáltam összehasonlítani fizikai reakcióit a többiekével, mint a titkárnő és Jessica Stanley,de ez az összevetés nem volt sokatmondó. Az azonos jelek – változás a szívverésének és alégzésének ritmusában – könnyen jelenthettek félelmet, vagy döbbenetet, vagynyugtalanságot, mintsem érdeklődést. Valószínűtlennek tűnt, hogy Bella ugyanolyan fajtagondolatokkal szórakoztatná magát, mint ahogy Jessica Stanley tette valaha. Mindezekmellett Bella nagyon jól tudta, hogy valami baj van velem, még ha nem is tudta pontosan,hogy mi is az. Megérintette jéghideg bőröm, és utána elrántotta kezeit.És mégis… visszaemlékeztem azokra a fantáziaképekre, amiket valaha elutasítottam, deBellát képzeltem Jessica helyére…Egyre gyorsabban vettem a levegőt, a tűz fel-le futott a torkomon.Mi lenne akkor, ha Bella képzelné azt, hogy karjaimmal átölelem törékeny testét? Érezné,hogy szorosan a mellkasomhoz húzom és kezem az álla alá rakom? Hajzuhatagáthátrasimítanám elpirult arcából? Ujjaimmal megérinteném ajkait? Közelebb hajtanám arcomaz övéhez, ahol számon érezném forró leheletét? Még közelebb kerülnék…De aztán összerezzentem az álmodozástól, tudva, mint hogy már akkor tudtam, mikor Jessicaképzelte ezeket, hogy mi történne, ha ilyen közel kerülnék hozzá.A vonzalom egy eldönthetetlen dilemma volt, mivel már így is túlságosan vonzódtamBellához, rossz értelemben.Azt akartam, hogy Bella vonzódjon hozzám, mint egy nő a férfihoz?Ez volt a rossz kérdés. A helyes kérdés az lett volna, hogy akarnom kellene-e, hogyvonzódjon hozzám, és erre a válasz: nem. Mert én nem egy emberférfi voltam, és ez így nemlett volna igazságos vele szemben.Létezésem minden részével azért epedeztem, hogy normális férfi lehessek, így karjaimbantarthatnám anélkül, hogy életét kockáztattam volna. Így szabad utat adhatnék sajátfantáziáimnak, azoknak, amelyek nem végződtek volna azzal, hogy vére áztatja kezeimet,vagy attól izzanának szemeim.Iránta érzett vonzalmam kivédhetetlen volt. Milyen kapcsolatot ajánlhatnék én fel neki,miközben meg sem érinthetem?Kezeim közé temettem a fejem.Annyira össze voltam zavarodva, mivel egész életem során ennyire még sose éreztem magamemberinek – még akkor sem, mikor tényleg ember voltam, már amennyire vissza tudtamemlékezni. Mikor ember voltam, gondolataim csak a katonák dicsősége körül forogtak. Avilágháború egész fiatalságom alatt tombolt, és ár csak kilenc hónapra voltam atizennyolcadik születésnapomtól, mikor kitört a járvány… Emberi éveimből nem sok maradt