Az első találkozás

„Játssz tovább.” Ösztönzött Esme. Kezeim megint megálltak.Tettem, amit kért, és mögém állt, kezeit a vállamra tette.A dal ellenállhatatlan volt, de még nem volt kész. Eljátszadoztam az átvezető dallammal, devalahogy nem volt odaillő.„Ez elbűvölő. Van neve?” Kérdezte Esme.„Még nincs.”„Van története?” Kérdezte mosolygós hangon. Nagy örömöt okozott neki, és pedig bűntudatotéreztem, amiért ilyen sokáig hanyagoltam a zenémet. Önző dolog volt.„Ez… egy altatódal, gondolom.” Megtaláltam a megfelelő átvezetést. Egyszerűen vezette előa következő sorokat, életben tartva saját magát.„Egy altatódal.” Ismételte Esme magának.Megvolt a története ennek a dalnak, és láttam, ahogy minden darab könnyedén a helyérekerül. A történet egy alvó lányról szólt, aki egy keskeny ágyon aludt, sűrű, sötét haja összevisszahevert a párnáján, mint a tengeri moszat.Alice sorsára hagyta Jaspert és leült mellém a padra. Trillázó, harangozó hangjával felvázoltegy szótlan dallamot a daltól két oktávval magasabban.„Ez tetszik.” Suttogtam. „De hogy is szól ez?”Hozzáadtam a többihez az ő sorát is – kezeim repültek a billentyűkön, hogy minden részösszehangolódjon – módosítva egy kicsit azokon, az egészet egy új irányba engedve…Felvette a hangnemet és így énekelte.„Igen. Tökéletes.” Mondtam.Esme megszorította a vállamat.De most már láttam a befejezést, Alice hangja a dal felé emelkedett és más irányba vitte.Láttam, hogyan kell végződnie a dalnak, mert az alvó lány úgy volt tökéletes, ahogy volt, ésminden változás csak rontana a helyzeten, csak szomorúságot okozna. A dal a vége felétartott, már lassabb és mélyebb volt. Alice hangja is mélyült, és komollyá vált, egy hang,amely egy gyertyával megvilágított templom visszhangzó boltozata alól szólt volna.Eljátszottam az utolsó hangot is, majd fejemet a billentyűkre hajtottam.Esme megsimította a hajamat. Minden rendben lesz, Edward. Működni fog a legjobbért.Megérdemled a boldogságot, fiam. A sors tartozik neked ezzel.„Köszönöm.” Suttogtam azt kívánva, bárcsak elhihetném ezt.A szerelem nem érkezik mindig könnyű úton.Felnevettem minden humor nélkül.Az összes embert figyelembe véve, te vagy talán a legalkalmasabb arra, hogy megbirkózzálezzel a bonyolult helyzettel. Te vagy a legjobb és legokosabb közöttünk.Felsóhajtottam. Minden anya ugyanezt gondolja fiáról.Esme még mindig tele volt boldogsággal attól, hogy ilyen hosszú idő után végre az énszívemet is megérintette valaki, és nem törődött az ebből következő lehetséges tragédiával.Azt hitte, mindig egyedül leszek…Viszonoznia kell majd a szerelmedet – gondolta hirtelen, meglepett gondolatainak újirányával. Ha ő egy nagyszerű lány. Mosolygott. De el se tudom képzelni, hogy valaki olyanlassú lenne, hogy ne venné észre egyből, milyen jó fogás vagy.„Állj le, anya, zavarba hozol.” Bosszankodtam. Szavai, habár valószínűtlenek voltak, örömetokoztak nekem.Alice felnevetett és elém vetítette a „Heart and Soul”-t (Szív és lélek). Vigyorogtam, ésösszhangba kerültem vele. Aztán megtiszteltem a „Chopsticks” (Evőpálcikák) előadásával.Kuncogott, majd felsóhajtott. „Szóval azt kívánom, bárcsak elmondanád nekem min nevettélRosalie-val kapcsolatban.” Mondta Alice. „De látom, hogy nem fogod megtenni.”„Nem.”Megfricskázta ujjaival a fülemet.