Az első találkozás

Nem akarsz meghívni a tavaszi bálra? – kérdezte, és a visszautasítás gondolata meg semfordult a fejében.Nem leszek aznap a városban, Tyler. – válaszolta a lány, és ezúttal tisztán lehetett hallani ahangján a bosszúságot.Aha, Mike is ezt mondta.Akkor meg mi a csudának…Tyler vállat vont.Azt reméltem, csak őt akartad lerázni ezzel a szöveggel…A lány szeme megvillant, majd tekintete hűvössé vált.- Sajnálom, Tyler. – mondta, de nem úgy hangzott, mintha tényleg sajnálná. – Aznaptényleg nem leszek Forksban.Tyler elfogadta a kifogást, az önbizalma egyáltalán nem csappant meg.Semmi baj. Akkor még mindig ott van az év végi bál…Visszament a kocsijához.Igazam volt, amikor erre számítottam.A borzalom kifejeződése az arcán felülmúlhatatlan volt. Pontosan azt mondta el nekem, amitnem kellett volna ennyire reménytelenül tudni akarnom – hogy nem érzett semmit ezek iránt ahalandó fiúk iránt, akik udvarolni akartak neki.Tehát az arckifejezése a létező legmulatságosabb dolog volt, amit valaha láttam.Ekkor megérkeztek a testvéreim, és összezavarodva próbálták megfejteni a történteket és aváltozást, hogy rázkódtam a nevetéstől, ahelyett, hogy gyilkos tekintettel néznék mindenre,ami elém kerül.„Mi ilyen vicces?” Tudakolta Emmett.Csak ráztam a fejem, miközben ismét rázkódni kezdtem a nevetéstől, ahogy Bella dühösenfelpörgette a furgon motorját. Úgy tűnt, megint azt kívánja, bár inkább egy tankot vezetne.Menjünk! – sziszegte Rosalie türelmetlenül. – És próbálj nem idiótán viselkedni! Ha nem esiknehezedre.Nem bosszantottak a szavai – ahhoz túl jól szórakoztam. Mindazonáltal úgy tettem, ahogykérte.Egyikük sem szólt hozzám a hazaúton. Én pedig újra és újra nevetni kezdtem, ahogy eszembejutott Bella arckifejezése.Ahogy rákanyarodtam az útra – itt már száguldhattam, nem voltak szemtanúk -, Alice egybőlelrontotta a jó hangulatomat.Szóval most már beszélhetek Bellával? – kérdezte hirtelen, és mivel nem gondolta végig,hogy mit is akart mondani, semmi nem figyelmeztetett erre.Nem! – csattantam fel.Ez nem igazság! Mégis, mire várjak még?Még semmit nem döntöttem el, Alice.Valamit igen, Edward.Bella két lehetséges sorsa újra látható volt a fejében.Mi értelme lenne megismerkedned vele? – motyogtam, hirtelen mogorván. – Mert mi van, hamegölöm?Alice habozott egy pillanatig.Igazad van. – ismerte el.Kilencven kilométer/órára gyorsítottam fel, hogy aztán csikorogva lefékezzek alig pár centirea garázs hátsó falától.Élvezd a futást! – mondta önelégülten Rosalie, amint kiugrottam a kocsiból.De ma nem futni mentem. Hanem vadászni.A többiek másnapra tervezték a vadászatot, de én már nem engedhettem meg magamnak,hogy szomjas legyek. Eltúloztam, többet ittam, mint amennyi szükséges volt, megint