Az első találkozás

Beszálltam a kocsiba és lassan továbbhajtottam az utcán őt keresve. Kereszteztem még párárnyékos útszakaszt, de már csak egyszer éreztem meg az illatát, és annak iránya összezavart.Hova próbált eljutni?Oda-vissza vezettem a könyvesbolt és az étterem között néhányszor, remélve, hogy meglátomőt. Jessica és Angela már ott voltak, próbálták eldönteni, hogy rendeljenek, vagy várják megBellát. Jessica azonnal a rendelést erőltette.Átsuhantam az idegenek gondolatain, keresztülnézve szemeiken. Valaki biztos csak látta őtvalahol.Annál nyugtalanabb lettem, minél tovább maradt távol. Nem gondoltam arra ezelőtt, hogymilyen nehéznek bizonyulhat őt megtalálni, mint most, mikor kikerült a látókörömből és letérta saját útjáról. Nem tetszett ez nekem.A felhők felhalmozódtak a horizonton, és így pár perc múlva szabad lesz az út előttem, hogykövethessem őt gyalog. Nem fog sokáig tartani, hogy megtaláljam. A Nap volt az egyetlen,amely nem segített nekem. Csak még pár perc, és az előny nálam lesz megint és az emberekvilága lesz az erőtlen.Még egy gondolat, és megint egy másik. Annyi jelentéktelen gondolat.… gondolom, a kisbabának megint fülgyulladása van…Hat-négy-nulla vagy hat-nulla-négy…?Megint kések. El kellene mondanom neki…Itt is van! Aha!Utoljára, de ott volt az arca. Végre valaki észrevette őt!A megkönnyebbülés csak a másodperc töredékéig tartott, és aztán jobban beleolvastam a férfigondolataiba, aki kárörvendően figyelte őt az árnyékban.Elméje idegen volt számomra, és mégis nem teljesen ismeretlen. Egyszer pontosan azilyenekre vadásztam.„NEM.” Ordítottam, és egy morgásözön tört ki torkomból. Lábam padlóig nyomta agázpedált, de merre is menjek?Tudtam a gondolatainak az általános helyzetét, de ez a tudás nem volt elég pontos. Valami,lennie kell valaminek – egy utcatábla, egy üzlet kirakata, valami a látókörébe, ami megadná ahelyzetét. De Bella az árnyék mélyébe volt, és a férfi szemei csak az ő rémült arckifejezésérekoncentrált – élvezte a félelmet.Bella arca elhomályosodott a férfi gondolatában más arcok emlékétől. Nem Bella volt az elsőáldozata.Morgásom hangzása megrázta a kocsi vázát, de ez nem terelte el figyelmemet.Nem volt ablak a mögötte lévő falon. Valami ipari környék, távol a forgalmasabb bevásárlóövezettől. Az autóm csikorogva befordult egy sarkon, kikerülve más járműveket, egyenesenarra, amiről azt reméltem, hogy az a jó irány. Ekkor egy másik vezető rám dudált, de annakhangja messze mögöttem volt.Nézd hogy remeg! Előre nevetett. A félelem vonzotta – azt a részt élvezte.„Maradj tőlem távol.” Bella hangja halk és szilárd volt, nem egy sikoly.„Ne légy ilyen, édesem.” Nézte, ahogy Bella összerezzen egy vad nevetéstől, ami egy másikirányból jött. Ideges lett a hangtól – Fogd be, Jeff! – gondolta – de élvezte, ahogy Bellareszketett. Ez ösztönözte. Elképzelte könyörgéseit, ahogy azt tette volna…Nem vettem észre, hogy mások is voltak vele, míg nem hallottam a hangos nevetést.Átvizsgáltam őt is, kétségbeesve kerestem valamit, amit használhattam volna. A férfi Bellairányába lépett, kezeit ökölbe szorította.A közelébe lévő elmék nem voltak annyira undorítóak, mint a férfié. Mindannyian kisséittasak voltak, egyikük se vette észre, meddig akart elmenni ezzel a férfi, akit Lonnie-nakhívtak. Vakul követték Lonnie-t. Szórakozást ígért nekik…