Az első találkozás

„Ah” – morogtam rá csendesen. Mintha saját szomjam emléke nem lenne éppen elég.Tudtam. Fél másodpercig sem tartott. Az ellenállás gyanúja sem merült fel bennem. Azemlékének a végkifejlete túl világossá vált előttem ahhoz, hogy felálljak. Talpra ugrottam, ésa fogaimat úgy összeszorítottam, hogy egy vascsövet is simán kettéharaptam volna.„Esta buen Edrwad?” – kérdezte Senora Goff, felfigyelve hirtelen mozgásomra.Láttam az arcomat az elméjében, és világosan látszott rajta, hogy egyáltalán nem vagyok jól.„Me perdona.” – mormogtam, és szinte repültem az ajtó felé.„Emmet por favor puedas tu ayuda a tu hermanac?” – kédezte, nem remélve, hogyegyedül is ki tudok száguldani a szobából.„Persze” – mondta Emmet, majd rögtön mögöttem termett. Követett az épület túlsóoldaláig, majd elkapott, és a kezét a vállamra tette.Feleslegesen erősen löktem le magamról a kezét. Egy emberi kézben minimum ripityáratörtem volna a csontokat, de az ő csontjai erősebbek voltak ennél.„Bocsáss meg Edward.”Vettem egy mély levegőt, és próbáltam kitisztítani a fejem és a tüdőm.„Ez a helyzet is ilyen rossz?” – kérdezte, és közben próbálta nem felidézni az illatokatés ízeket.„Rosszabb, Emmet, rosszabb.”Egy pillanatra csendben maradt.„Talán…”„Nem, nem lesz jobb, ha visszamegyek veled Emmet. Menj vissza órára. Egyedülakarok lenni.Megfordult, egy szó, egy gondolat nélkül, és gyorsan visszament. Majd elmondja a spanyoltanárnak, hogy beteg vagyok, vagy elmentem, vagy hogy egy önkontrollt vesztettveszélyforrás vagyok…De mit számít, hogy mit talál ki? Talán inkább nem megyek vissza, talán jobb, ha eztmost inkább kihagyom.Ismét visszamentem a kocsihoz, és vártam a suli végét. Elbújtam. Megint.Tölthettem volna azzal az időt, hogy döntéseket hozok, vagy megpróbálommegerősíteni magam az elhatározásaimban, de állandóan azon kaptam magam, hogy azépületből hallatszó gagyogásra figyelek.Az ismerős hangok kitűntek a tömegből, de most nem tudott érdekelni, hogybelehallgassak Rosalie panaszaiba, Alice látomásaiba. Könnyen megtaláltam Jessicát, de alány nem volt vele, tehát inkább tovább keresgéltem. Mike Newton gondolatai vonzottákmagukhoz a figyelmem, és a tornateremben lokalizáltam őt a lánnyal. Boldogtalan volt,amiért annyit beszéltem Bellával bioszórán. Átfutott fejben a lány lehetséges válaszain, mikorfelvetette a témát.Sosem láttam még a srácot 2 szónál többet beszélgetni bárkivel. Sem itt, sem másutt.Természetesen úgy döntött, hogy megpróbálja felkelteni Bella érdeklődését. Nem tetszett,ahogy a lányra nézett. De nem tűnt, úgy, mintha Bellát különösebben érdekelte volna. Vajonmit mondott neki?„Mi a fene lehetett a sráccal múlt hétfőn?” – hallottam. Ez nem túl sok infó abeszélgetésből. Épp lebeszélte magát a pesszimizmusról, és magában ujjongott, mert úgylátta, Bella érzései nem változtak a beszélgetésünk ellenére sem.Ez jobban felbosszantott, mint amit momentán el tudtam viselni, úgyhogy gyorsanabbahagytam a gondolatai hallgatását.Betettem egy erőszakos hangulatú CD-t a lejátszóba, és hagytam, hogy a többi gondolathangját elnyomja a zene.Nagyon keményen kellett a zenére koncentrálnom, ahhoz, hogy ne hagyjam Mike Newtongondolatait visszasodródni, és hogy ne kémkedjek a gyanútlan lány után. Néhány alkalommal