Az első találkozás

Már két hét telt el a legutóbbi vadászatunk óta, de azért még nem olyan mérhetetlenül nehézszámunkra. Csak egy kis kényelmetlenség ér minket néha. – például, ha egy ember túl közelmegy el mellettünk és az illatát hozzánk sodorja a szél. De csak ritkán esik meg ilyen…Az ösztöneik megsúgják neki, azt, amit az eszük nem ért meg soha: veszélyesek vagyunk.Jasper például épp nagyon veszélyes.Ebben a pillanatban egy apró lány áll meg a mellettünk lévő asztalnál, hogy beszélgessen abarátaival. Végig futtatja az ujját a sortján, aztán a szőke hajába túr. A fűtőtestek irányából azillata felénk száll.Én már tudom mit fogok érezni, mikor az illata megtalál: fájdalmasan ki fog száradni atorkom és üres sóvárgást érzek, majd a gyomromban, automatikusan összerándulnak azizmaim és a méreg fokozottam fog termelődni a számban ….Ez mind normális, általában könnyű leküzdeni. Most sokkal nehezebb, megkétszereződik,ahogy Jasper reakcióját vizsgálgatom. Ikerszomjúság, mert ez nem csak az enyém. Az övét ismagamban érzem.Jasper elkezdi megtervezni, mit csinálna vele. Már látja magát – legszívesebben felállna Alicemellől és az apró lányhoz menne. Ledöntené, a fülébe suttogna és az ajkait a nyaki artériáhozérintené. Elképzelte, ahogy a lány vére forrón pulzál a lágy bőr alatt, melyen a fogai vannak.Megkopogtatom a székét.A tekintetünk összetalálkozik egy pillanatra, aztán maga elé néz. Hallom a szégyent és alázadozást a fejében.„Bocsánat” mosolyodott el Jasper kényszeredettem.Erre szimplán vállat vontam.„Semmit sem fogsz tenni” – mormolta Alice, hogy csillapítsa Jasper bosszúságát. – „láttam”.Harcoltam a grimaszolás ellen, hogy Alice tovább hazudhasson arról, amit látott. Egy cipőbenjártam vele, hiszen nem könnyű, hogy hangokat hallok, neki meg látomásai vannak a jövőről.Megvédjük egymás titkait.„Segít egy kicsit, ha más emberekre gondolsz” – szuggerálta Alice magas, dallamos hangján,amely túl gyors volt ahhoz, hogy az emberi fül érzékelje. Ezt a módszert akkor használtuk, hanem akartuk, hogy a közelünkben állók meghalljanak minket.„ A neve Whitney. Van egy körberajongott kishúga. Az anyukája hívta meg Esmet arra apartira, nem emlékszel?”„Tudom ki ő.” – motyogta Jasper kurtán. Elfordult és kibámult egy kis ablakon, az ereszalatt húzódó hosszú udvarra. A hangsúlyából ítélve lezárta ezt a beszélgetést.Le kell mennie vadásznia ma éjjel. Nevetséges lenne vállalni a kockázatot ezek után, csakazért, hogy ellenállóbbá és erősebbé váljék. Még ki kell tapasztalnia saját határait és tágítaniaazokat. A korábbi szokásai nem egyeztek a családunk választott életformájával. Nem kéneennyire letolnia magát az előbbi kis közjáték miatt.Alice csendesen felsóhajtott, majd felállt tálcájával – csak kellék számunkra ez is – ésotthagyta jaspert. Tudta, hogy nem tudna több bátorítást adni neki most. Rosalie és Emmetkapcsolata sokkal látványosabb, mint az övé Jasperrel, gondolta Alice, hiszen ők sokkaljobban kiismerik egymás hangulatát Jasperrel. Ha más is tudna gondolatot olvasni, csak úgylenne igazságos…„Edward Cullen”Reflexből cselekszem. Megfordulok a hang irányába, mely engem emlegetett, de nemszólt hozzám senki, csak egy gondolat volt. És akkor a szemem elcsíp egy apró pillanatra egynagy, barna szempárt a tömegből, melyet szív alakú arc keretezett. Ismertem ezt az arcot, bármég sosem láttam azelőtt. Őt láttam ma minden szembejövő ember gondolataiban. Csak egyúj diák, Isabella Swan. A város őrmesterének a lánya, aki Forksba jött élni, egyelőreismeretlen okokból. Bella. Mindenkit kijavít, aki a teljes nevét használja.