Az első találkozás

A Nap sütni fog szombaton. Megmutathatom neki az igazi arcom, ha elég bátor leszek ahhoz,hogy elviseljem félelmét és undorát. Ismertem az igazi helyet, ahol megkockáztathatom…„Nyitott vagyok a lehetőségekre.” Mondta Bella. „De kérnék egy szívességet.”Egy feltételes igen. Mit akarhat tőlem?„Mi az?”„Vezethetek én?”Ez most valami vicc lenne? „Miért?”„Nos, többnyire azért, mert mikor elmondtam Charlie-nak, hogy Seattle-be megyek,kimondottan rákérdezett, egyedül megyek-e, és akkor még úgy volt. Ha megint megkérdezi,valószínűleg nem fogok hazudni, de nem hiszem, hogy megteszi, és ha a furgonomat a háználhagyom, azzal csak szükségtelenül felhozódna a dolog. És azért is, mert a vezetésedmegrémít.”Forgattam a szemeimet. „Minden dolog velem kapcsolatban megrémiszthetne, de te a vezetésistílusom miatt aggódsz.” Valóban, az agya fordítva működik. Elégedetlenül csóváltam afejem.Edward – szólt sürgősen Alice.Hirtelen a világos napsütést bámultam, belekerülve Alice egyik látomásába.Az a hely volt, amit nagyon jól ismertem, a hely, ahová Bellát akartam vinni – egy kis rét,ahová senki se járt rajtam kívül. Egy csendes, szép hely, ahol az lehettem, aki vagyok – elégmessze minden ösvénytől és emberi lakóhelytől, hogy elmém békében és csendben lehessen.Alice is felismerte a helyet, mert már látott ott engem nem olyan régen egy másiklátomásában – az egyik vibráló, határozatlan látomásában, amit Alice mutatott nekem azon areggelen, mikor megmentettem Bellát a furgon elől.Ebben a vibráló vízióban nem voltam egyedül. És most tisztán látható volt – Bella ott voltvelem. Szóval elég bátor voltam. Engem nézett, szivárványszínek táncoltak arcán, szemeimegfejthetetlenek.Ez ugyanaz a hely – gondolta Alice, elméje tele volt félelemmel, ami nem illett a látomáshoz.Feszültség talán, de félelem? Mire értette, hogy ugyanaz a hely?És aztán láttam.Edward! Éles hangon tiltakozott. Szeretem őt, Edward!Kizártam őt gonoszul.Nem szerette úgy Bellát, ahogy én. Látomása lehetetlen volt. Rossz. Valahogymegvakulhatott, képtelenségeket látott.Még egy fél másodperc se telt el. Bella kíváncsian fürkészte arcomat, várva, hogyjóváhagyjam a követelését. Látta a félelem szikráját, vagy túl gyors volt számára?Rá fókuszáltam, a befejezetlen beszélgetésünkre, Alice-t és a selejtes, hazug látomását minélmesszebb taszítottam gondolataimtól. Nem érdemelték meg a figyelmemet.Azonban nem voltam képes fenntartani az incselkedésünk játékos hangzását.„Nem akarod elmondani apádnak, hogy velem töltöd a napot?” Kérdeztem, komorságszivárgott a hangomba.Megszabadultam a látomásoktól megint, próbáltam minél messzebb taszítani, hogy nevibráljanak a fejembe.„Charlie esetében a kevesebb mindig többet jelent.” Mondta Bella tényszerűen. „ Egyébkénthova fogunk menni?”Alice tévedett. Nagyot tévedett. Erre nem volt esély. És ez csak egy régi látomás volt, mostmár érvénytelen. Sok minden megváltozott azóta.„Szép idő lesz.” Mondtam neki lassan, harcolva a pánikkal és a határozatlansággal. Alicetévedett. Úgy tehetnék, mintha semmit se hallottam vagy láttam volna. „Szóval távol kellmaradnom a kíváncsi szemektől… és te velem lehetsz, ha akarsz.”